Itthon hvg.hu 2024. október. 01. 11:53

Két és fél év börtönt kértek a karateedzőre, aki felrúgta a rábízott kisfiút a szolnoki kalandparkban

Az ügyészség három és fél év közügyektől való eltiltást is kért a férfira, aki vallomásában elismerte, amit tett, ám szerinte az enyhébb súlyú cselekmény volt, mint amivel vádolják.

Július közepén került nyilvánosságra a biztonsági kamerák felvétele a szolnoki kalandparkból, amelyen az látszik, hogy egy férfi lendületből, brutálisan felrúg egy kisfiút. A férfi gyermekfelügyelőként volt jelen, egy sportegyesület karateedzőjeként. Kihallgatása során A. Tibor beismerte tettét.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség most vádat emelt az 56 éves férfival szemben. Ocsovai Ágnes szóvivő a 24.hu-nak azt mondta, hogy az ügyészség két és fél év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért a férfira, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. Mindez akkor valósulhat meg, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyalás jogáról is.

Az ügyészség tájékoztatása szerint azonban a férfi a cselekmény elkövetését ugyan elismerte, de vitatja, hogy ezzel megvalósította volna a terhére rótt bűncselekményeket, védőjével úgy gondolja, a cselekmény csak garázdaságnak minősül.

A férfiról a videó elterjedése után kiderült, hogy a Yakuzák SE sportegyesület edzője, erről a posztjáról később lemondott, a karateszövetség pedig az edzősködéstől is eltiltotta, valamint megfosztotta mesteri címétől.

A júliusi eset után több szülő és fiatal is előállt azzal, hogy „Tibi bácsi” bántalmazta a gyerekeket. Egyik volt tanítványa elmesélte például, hogy ha az edző úgy gondolta, tanítványa valamit rosszul csinált, akkor megkérdezte tőle, hogy „combost vagy gyomrost” kér-e büntetésként. Egy nő azt állította, hogy a férfi 17 évvel ezelőtt megerőszakolta és halálosan megfenyegette, amikor az edzője volt.

A karateedző korábban életműdíjat kapott Novák Katalintól, a Kulturális és Innovációs Minisztérium azóta felszólította, hogy adja vissza kitüntetését.

Később Orbán Viktor is megszólalt az ügyben, szerinte az eset „elviselhetetlen, tűrhetetlen, és következményekért kiált”. A. Tibor utána azt mondta, sajnálja, hogy elvesztette a miniszterelnök bizalmát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 27. 11:18

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

Vámháborút szít, szövetségeseket fenyít, és úgy akarja gyengíteni a dollárt, hogy az közben erős is maradjon – hivatalba lépése után szinte azonnal agresszív és követhetetlen gazdasági döntéseket hozott Donald Trump. A bizonytalanságok miatt nő az amerikai recesszió esélye, az elnök hívei szerint viszont mindez nem kapkodás, hanem egy átgondolt mesterterv része, amellyel Trump újraírná a játékszabályokat, és amelynek központi eleme a zsarolás.