Vitézy szerint kozmetikázott adatokra hivatkozott a miniszterelnök, erre már a KSH és az Eurostat is felhívta a figyelmet.
A leghatékonyabb miniszterünk felelős a közlekedésért, szerintem az elmúlt évtized legnagyobb szenzációját ő érte el” – utalt az országbérlet bevezetésére Orbán Viktor szombat délután Kötcsén. „Ha összeveti, hogy mennyi ember használta a vasutat Lázár János előtt és Lázár János után, akkor megkapja a munkájának a bizonyítványát, ez egy óriási növekedés, nagy dolog, és örülünk is neki” – tette hozzá a miniszterelnök.
Vitézy Dávid nem ért egyet a miniszterelnök gondolataival a vasúti közlekedést illetően. Vasárnapi facebook bejegyzésében a volt főpolgármester-jelölt és közlekedési szakember azt állítja, hogy a KSH által kimutatott, 61 százalékos utasszám-növekedés “jóindulattal is kozmetikázott statisztika”, melyet az eladott jegyek és bérletek segítségével számolnak ki.
A módszertani változást, Vitézy szerint az Eurostat és a KSH is észrevette, a KSH ezért végül azt közölte, hogy “mivel a 2023-as év adatai már rendelkezésre állnak, és sikerült egyeztetnünk az adatszolgáltatókkal, azt látjuk, hogy a 2023 második negyedévétől kezdődő idősor nem homogén, és nem lehet összehasonlítani az előző időszakkal.” Erről korábban a g7 is részletesen beszámolt, kutatásukban arra jutottak, hogy “minden eladott vármegye- és országbérletet 7 százalékkal több utasnak és utaskilométernek számoltak el 2023-ban Lázár János minisztériumának iránymutatása alapján.”
Vitézy is erre hívja most fel a figyelmet:
“Igaz tehát, hogy az új bérletrendszer hatására valamivel talán több utas lett, de a kimutatott és büszkén hirdetett 61 százalékos vasúti utasszám-növekedés biztosan nem igaz, nem is lehetett az. Márpedig, ha Lázár János közlekedési miniszteri munkájának sikerét csak hamis statisztikák igazolják, az elég nagy baj. Nem neki, mert ezek szerint a főnöke így is elégedett vele, hanem nekünk, utasoknak.”