Itthon hvg.hu 2024. augusztus. 20. 08:02

Technikai problémák vannak a HungaroMetnél, bizonyos meteorológiai szolgáltatások nem működnek

Estére várhatóan megjön az eső, az is benne van a pakliban, hogy lefújják a fővárosi tűzijátékot.

Technikai problémák miatt jelenleg nem frissülnek a produktumaink! Dolgoznak a hiba elhárításán

– ezt közölte augusztus huszadikán, kedden a HungaroMet Nonprofit Zrt. a Facebook oldalán. Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mely „produktumaik” nem frissülnek.

Fél órával a hibát jelző poszt előtt még arról posztoltak, hogy délután érkezhetnek a záporok, ekkor pöröghet fel a gomolyfelhő-képződés, főleg az ország északnyugati részén. „Elsősorban a Nyugat-, Észak-Dunántúlon, Pest megyében és környékén, valamint az Északi-középhegység nyugati részein valószínű a délutáni, esti órákban akár ismétlődő jelleggel is zápor, zivatar. Utóbbiak elsődleges kísérőjelensége a felhőszakadás lehet, de jégeső és viharos széllökések is lehetnek. A legkisebb eséllyel a Tiszántúlon lehet csapadék” – írták. Nap közben a hőmérséklet 28 és 35 fok között alakul.

Az, hogy milyen időjárás lesz, ma elsősorban az esti budapesti tűzijáték miatt érdekes, hiszen korábban már előfordult, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat viharjelzése miatt egy héttel eltolták azt. Vihar akkor nem volt, de Palkovics László akkor még miniszterként kirúgta a meteorológiai szolgálat vezérkarát. Az most sem kizárt, hogy lefújják a tűzijátékot, legalábbis az azért felelős Kovács Zoltán államtitkár szerint.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.