Itthon hvg.hu 2024. július. 13. 20:47

Akciófilmre hajazó videóban mutatja be Orbán világkörüli útját

A miniszterelnök saját elmondása szerint békemisszión volt.

Békemisszió. Tíz nap alatt a föld körül.

– ezzel a címmel tett közzé egy videót szombat este Orbán Viktor a Facebook oldalán, mintegy lezárva azt az útsorozatot, amellyel az utóbbi napokban a nemzetközi sajtó szerint kivívta szövetségesei haragját. Orbán ugyanis először Kijevbe utazott, majd Moszkvába ment, Pekingbe repült, végül elrepült a Washingtonba a NATO-csúcsra, de ha már az Egyesült Államokban volt, elugrott Floridába, Donald Trumphoz is.

Ennek bemutatására pedig egy percben stábjának sikerült egy olyan videót összevágnia, amely beillene egy középszerű akciófilm, vagy talán politikai thriller előzetesének is. Íme:

Látható benne minden: hunyorgó Zelenszkij, lehajtott fejjel, lassított felvételben érkező Putyin, szélesen mosolygó Hszi Csin-ping, majd a NATO-csúcsra büszkén bevonuló Orbán. Utóbbi snittet sikerült annyira ügyesen megvágni, hogy úgy tűnjön, mintha Joe Biden amerikai elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kizárólag a magyar miniszterelnökre várnának. A videó végére azért jutott még egy nagy közös vigyor Donald Trumppal is, majd jöhetett a tanulság: „a békéért tenni kell!”

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.