Itthon hvg.hu 2024. július. 08. 09:31

Lakásában öltek meg egy férfit Békásmegyeren

A bűncselekmény miatt három embert vettek őrizetbe.

Emberölés gyanúja miatt őrizetbe vettek három embert, akik a gyanú szerint múlt csütörtökön békásmegyeri lakásában bántalmaztak egy férfit, aki belehalt sérüléseibe – írta a police.hu.

A feltételezett tetteseket vasárnap fogták el a III. és a VII. kerületben. A bűncselekménnyel összefüggésben egy 36 éves férfit emberölés, egy 40 éves nőt segítségnyújtás elmulasztása, míg egy 49 éves férfit súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

Mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A közlemény szerint egy III. kerületi lakóházból július 4-én 17 óra 50 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy ott lakó férfit holtan találtak. A helyszíni szemlekor a rendőrök megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a BRFK életvédelmi osztálya halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás során felmerült az emberölés gyanúja, ezért a további eljárás emberölés miatt folytatódik.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.