Itthon hvg.hu 2024. június. 19. 05:42

Fokozódik a kánikula, néhol 37 fok is lehet

A hőség miatt az egész országra figyelmeztetést adtak ki.

Szerdán napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék pedig nem lesz – írja előrejelzésében a met.hu.

A nap folyamán a délnyugati, déli szél nagy területen megélénkül, helyenként meg is erősödik. A csúcshőmérséklet 32 és 37 fok között alakul, majd késő estére 21 és 28 fok közé hűl le a levegő.

A hőség miatt Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Hajdú-Bihar megyére másodfokú, a többi megyére – Borsod-Abaúj-Zemplén kivételével – pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Korábban az országos tiszti főorvos a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendelte el az ország egész területére június 19-én (szerda) 0.00 órától június 22-én (szombat) 24:00 óráig.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 27. 11:18

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

Vámháborút szít, szövetségeseket fenyít, és úgy akarja gyengíteni a dollárt, hogy az közben erős is maradjon – hivatalba lépése után szinte azonnal agresszív és követhetetlen gazdasági döntéseket hozott Donald Trump. A bizonytalanságok miatt nő az amerikai recesszió esélye, az elnök hívei szerint viszont mindez nem kapkodás, hanem egy átgondolt mesterterv része, amellyel Trump újraírná a játékszabályokat, és amelynek központi eleme a zsarolás.