Az embereket a kegyelmi botrány kezeléséről és Orbán Viktor felelősségéről is kérdezték.
A megkérdezettek 56 százaléka Orbán Viktor miniszterelnököt is felelősnek tartja a kegyelmi ügyért
– derült ki abból a reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet a 444.hu megbízásából a Medián készített május 27. és 29. között.
A kutatás szerint a válaszadók 36 százaléka gondolja úgy, hogy a kormányfő nem hibázott az ügyben, nyolc százalékuk pedig nem tudja, vagy nem akar válaszolni. A legtöbben a Tisza Párt szavazói közül gondolják azt, hogy Orbán is felelős (90 százalék), a fideszeseknek viszont csak a 16 százaléka van meggyőződve erről.
Medián: Magyar Péter vélhetően megkerülhetetlen szereplője lesz a budapesti politikának június 9-e után
A kutatóközpont felmérése szerint a Tisza Párt 8 mandátumot szerezne a fővárosi közgyűlésben.
A Medián kutatása szerint a válaszadók 43 százaléka úgy véli, a Fidesz nagyon rosszul kezelte a botrányt. 24 százalék választotta a „nem túl jól” opciót, 20 százalék úgy gondolja, hogy „elég jól”, 7 százalék szerint pedig „nagyon jól” kezelte a Fidesz az ügyet.
Magyar Péterről is kérdezték az embereket a felmérésben, e szerint 51 százalékuk szerint a fellépése inkább az ellenzéket gyengíti, a rendszerre nem jelent komoly fenyegetést. 39 százalék szerint viszont Magyar gyengíti a Fideszt, tíz százalék pedig nem tudott válaszolni a kérdésre.
A fideszes választók véleménye itt is élesen szemben áll a Tisza választóiéval: utóbbiak 79 százaléka szerint Magyar a Fidesz uralmát gyengíti, míg a fideszeseknek csupán 16 százaléka gondolja így. A többi ellenzéki párt szavazóinak 43 százaléka gondolja úgy, hogy Magyar a Fideszt gyengíti, 49 százalék szerint viszont éppen a korábbi ellenzéket, vagyis pont az ő pártjaikat.