Orbán Viktor mellett Magyar Péter népszerűségét, valamint a főpolgármester-jelölti verseny Karácsony-Vitézy, illetve Karácsony-Szentkirályi párosra szűkülését is méri az a kutatócég, amely korábban érdeklődött már a migránspárti Brüsszelről, a kegyelembotrány közepén Novák Katalin lemondásáról, később pedig az LMBTQ-jogok szigorításáról is.
Főleg a budapesti önkormányzati választásra fókuszálva, de Magyar Pétert és pártját, a Tiszát is több ponton érintő telefonos közvélemény-kutatás zajlik, amely többek között azokat az opciókat is méri, hogy miként változnának Karácsony Gergely esélyei a június 9-i választáson, ha a főpolgármester-jelöltek mezőnyéből visszalépne Szentkirályi Alexandra vagy éppen Vitézy Dávid.
Ugyan eddigi nyilatkozatai alapján a visszalépést sem Szentkirályi, sem Vitézy nem tervezi, a hvg.hu-hoz az egyik olvasónk által eljuttatott hangfelvétel szerint ezekkel az opciókkal is számol az a Telefonos Panel kutatás, amely az Amarone Kft.-hez köthető. Ez az a közvéleménykutató, amelyet korábban Debrecenig követtünk, hogy kiderüljön: állításuk szerint a kormánynak, pártoknak közvetlenül nem dolgoznak, mégis
éppen a Fidesznek fontos témákat szondázzák.
A szerteágazó cégcsoporthoz tartozó divízió, a Call Express februárban, a kegyelembotrány kirobbanásakor például azt monitorozta, le kell-e mondania Novák Katalin államfőnek, később, a “gyermekvédelmi” törvény szigorítása okán LMBTQ-témákkal kapcsolatos törvényi szigorítások támogatottságát mérték, majd áprilisban Magyar Péter népszerűségét, megítélését kutatták.
Ezúttal olvasónkat egy terjedelmes kérdéssorral keresték és a bő tíz perces beszélgetés fő fókusza a június 9-i összevont választás önkormányzati voksolás részét, azon belül is a Budapestet és a főpolgármester-jelölteket érintette. Arra amúgy korábban Karácsony Gergely is utalt, hogy a Fidesz méri, visszaléptessék-e Szentkirályit Vitézy javára. Ezt a forgatókönyvet a Fidesz-KDNP jelöltjeként Szentkirályi Alexandra tagadta.
Akárhogy is, a Telefonos Panel kutatás kérdéssorából kiderül, hogy lényegében minden lehetőséget felmérnek. A hvg.hu olvasójánál első körben persze mind a négy főpolgármester-jelöltre rákérdeztek. Így: az alábbiak közül ön melyik jelöltet látná szívesen Budapest főpolgármestereként: Karácsony Gergely, Vitézy Dávid, Szentkirályi Alexandra, Grundtner Andás? Viszont ezután az alábbi két kérdés következett:
- És az alábbiak közül: Karácsony Gergely vagy Vitézy Dávid?
- És az alábbiak közül: Karácsony Gergely vagy Szentkirályi Alexandra?
Vagyis a kutatás a négy induló közül a mérések alapján Karácsonyhoz legközelebbi két kihívó, Szentkirályi és Vitézy visszalépése esetén előálló helyzetet modellez. Amúgy a legfrissebb, a Republikon Intézet által készített felmérés szerint a biztos pártválasztók körében most ez a sorrend: Karácsony vezet 40 százalékkal, mögötte Szentkirályi 30-al, aztán Vitézy 25-tel, az utolsó pedig Grundtner 3 százalékkal.
Nemrég már a lehetséges visszalépések hatásait is mérték más közvélemény-kutatók. A Publicus Intézet például arra jutott, hogy a visszalépésekkel is csak Karácsony járna jól. Az ő adataik szerint Szentkirályi visszalépése bár megdobná Vitézy támogatottságát, Karácsony táborát is növelné. Még jobban járna Karácsony azzal, ha Vitézy lépne vissza Szentkirályi javára, mert így az ő előnye még nagyobbra nőne.
A Telefonos Panel kutatásban a fenti kérdések előtt még felmérték, hogy általában, választások vagy népszavazás idején a válaszadó mennyire fegyelmezett szavazó, mindig, vagy csak ritkán voksol. Sőt, azt is megkérdezték, “hová sorolná magát az alábbiak közül: következetesen baloldali, baloldali, inkább középen áll, jobboldali, következetes jobboldali”?
Egy általános, országos elégedettségi kérdés után a kérdezőbiztos arra volt kíváncsi, hogy a válaszadó szerint “ma Budapesten inkább jó vagy inkább rossz irányba mennek a dolgok”. Továbbá egy kifejtős kérdésben arra is kíváncsiak voltak, hogy “ha Budapest helyzetére gondol, ön szerint mi az, ami a leginkább dühíti vagy aggasztja az itt élő embereket?”
Egy újabb kérdéssornál Orbán Viktort és Magyar Pétert, illetve a három legnépszerűbb főpolgármester-jelöltet egyenként kellett értékelni úgy, hogy nagyon kedvező, inkább kedvező, inkább kedvezőtlen vagy nagyon kedvezőtlen róluk a vélemény. Volt kérdés arról is, hogy ha most lenne országgyűlési választás, kire szavazna: a Magyar-féle Tisza Párt, Kétfarkú Kutya Párt, Mi Hazánk, Fidesz, ellenzéki összefogás, más?
Külön mérték azt is, hogy az amúgy a Mi Hazánk ötletére a Fidesz-KDNP támogatásával tavaly év végén átírt fővárosi közgyűlési mandátumkiosztási szabályokat, vagyis a tisztán listás választást alapul véve kinek a listájára szavazna a fővárosi közgyűlés tagjainak választásakor: Fidesz-lista, DK-MSZP-Párbeszéd lista, Momentum lista, Vitézy Dávid és az LMP listája, Mi Hazánk lista, Kétfarkú Kutya Párt listája?
Ami kifejezetten a főpolgármester-választást illeti, válaszolni kellett arra is, hogy két lehetőség közül melyik szempont fontosabb a válaszadó számára. Az első az volt: “meg kell akadályozni, hogy a korrupt Orbán-kormány átvegye a hatalmat Budapest felett”. A második válaszlehetőség pedig úgy hangzott: “Budapesten változás kell, új, független szakmai vezetés, se Orbán, se Gyurcsány.”
Kérdésként elhangzott, hogy “Karácsony Gergely elég jól teljesített ahhoz, hogy megérdemelje az újraválasztást, vagy itt az ideje a változásnak és új embernek?” Rákérdeztek a Fidesz és a kormány által botrányként emlegetett Lánchíd-ügyre és a felelősségre, ilyen felvezetéssel: “A Lánchíd felújítására szánt pénzből több, mint egymilliárd forint eltűnt, vélhetően korrupciós céllal, készpénzben felvették”.
Érdekes része volt a közvélemény-kutatásnak az a kérdéssor, ahol a legnépszerűbb három főpolgármester-jelölthöz – Karácsony Gergelyhez, Vitézy Dávidhoz vagy Szentkirályi Alexandrához – kellett társítani tucatnál is több jellemző vonást vagy értékítélettel bíró megállapítást. Ezek az alábbiak voltak:
- Gyenge kezű, bizonytalan
- Közel áll Orbán Viktorhoz és Orbán politikájához
- Harcolna a budapestiekért, hű lenne a városban élőkhöz
- Harcolna a fővárosi korrupció ellen
- Fiatalos, lendületes
- Közel áll Gyurcsány Ferenchez, Gyurcsány Ferenc befolyásolja
- Együttműködne a kormánnyal a főváros érdekében
- Változást hozna Budapestnek
- Neki Budapest az első, soha nem helyezné a pártpolitikát a budapestiek érdeke elé
- A múlt embere, lejárt lemez
- Mentes a pártpolitikától
- Megvédené a fővárost a csődtől
- Szakmai, hozzáértő, felkészült vezető lenne
A kutatásban arra is választ vártak, hogy a nyilatkozó szerint a Fővárosi Önkormányzat jelenleg pénzügyi-gazdasági értelemben milyen helyzetben van: csődben van, csődközeli helyzetben van, vagy kifejezetten jól áll? Végül azzal zártak, hogy a válaszadó egyetért vagy nem ért egyet azzal, hogy “ki kellene tiltani a 10 évnél idősebb járműveket Budapest belső részéből, a Hungária körút által körülhatárolt területről”.