Bartos Tibor Balatonszabadiban méretteti meg magát júniusban.
Elrendelte a bíróság Bartos Tibor baladonszabadi polgármesterjelölt hamis érettségi bizonyítványának elkobzását, így azt hamarosan megsemmisíthetik – értesült a 24.hu. Az ügy évekkel ezelőttre nyúlik vissza, és 2007-ben el is évült, de lényege, hogy Bartos hamis dokumentummal jelentkezett 2004-ben a Neumann János Egyetem kecskeméti intézményének temetkezési szolgáltatói képzésére.
A benyújtott érettségi bizonyítványon ugyanis az szerepelt, hogy azt a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola állította ki, egy későbbi rendőrségi határozatból azonban kiderült, hogy az „ismeretlen körülmények között szerzett és felhasznált érettségi bizonyítvány nem volt valódi, a kiállítóként megjelölt iskola azt nem állította ki, így az hamis adatokat tartalmazott”. Bár a bűncselekmény elévült, és ezért 2022-ben megszüntették a nyomozást, a bizonyítványt még abban az évben lefoglalták, idén pedig az elkobzását is elrendelték, hamarosan pedig meg is semmisíthetik.
Bartos Tibor jelenleg is jelölt Baladonszabadiban, és bár függetlenként indul a négyfős, szorosnak ígérkező versenyben, korábban tagja volt a helyi Fidesznek. A politikus nagyjából másfél éve lépett be a pártba a 24.hu információi szerint, idén év elején azonban felfüggesztette tagságát. Egyes információk szerint felmerült az is, hogy ő induljon a kormánypárt színeiben a polgármesteri posztért, azonban ehhez a megyei választmány nem járult hozzá – utóbbiról Witzmann Mihály, a választmány elnöke azt mondta, nem tartozik a megyei szervezet kompetenciájába, így erről dönteniük sem kellett.
Nyitóképünk illusztráció.