Itthon hvg.hu 2024. április. 19. 22:14

Schmuck Andor a saját magának szervezett előválasztást már megnyerte és indul az V. kerületi polgármester-választáson

A Miénk a Belváros Egyesületet támogatásával indul, kampányuk költségvetése pedig alig üti meg a 100 ezer forintot.

Önkormányzati választások
Friss cikkek a témában

Schmuck Andor tavaly decemberben arra kérte a pártokat, hogy annak a 10 milliárd forintnyi bevételnek, ami az ingatlanhasznosításokból és a parkolásokból befolyik, a felét fordítsák az V. kerület lakóinak jólétére.

Sajnos, egyik párt sem mutatott ezen kérésem iránt érdeklődést, pedig azt hittem, a tagjaiknak lesz annyi eszük. Ezért döntöttünk a csapatommal úgy, hogy megalakítjuk a Miénk a Belváros Egyesületet és elindulunk a választáson – mondta a Blikknek Schmuck, hozzátéve, hogy csapata is van, amivel mind a nyolc körzetben indítanak képviselőt, miután az általuk szervezett előválasztást – amiről pontosan nem derül ki, hogy mit takar – már megnyerték, szombattól pedig elindul az aláírásgyűjtés és a kampány.

Magáról a kampányról azt mondta, hogy „sufnituningban” dolgoznak, ugyanis a költségvetésük alig üti meg a 100 ezer forintot, és számára nem is a polgármesteri pozíció a fontos, hanem hogy valamilyen módon az általuk kitűzött egyetlen programpont megvalósuljon.

Schmuck ellenfelei a jelenlegi fideszes polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter, illetve Juhász Péter – aki már szintén nyert egy előválasztást – lesznek.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.