Blikk: Megfojthatta a volt férje a Budapesten meggyilkolt japán nőt
Sikerült megegyezni az áldozat gyermekeinek elhelyezéséről, de azt nem árulták el, hogy Japánba, vagy Írországban fogják-e őket elhelyezni.
Sikerült megegyezni az áldozat gyermekeinek elhelyezéséről, de azt nem árulták el, hogy Japánba, vagy Írországban fogják-e őket elhelyezni.
A kétgyerekes nő összeégett holttestét január végén találták meg, volt férje állítja, nem ő ölte meg és gyújtotta fel. Amennyiben bebizonyosodik ennek az ellenkezője, életfogytiglant is kaphat.
Az áldozat ügyvédje a gyámügy rendszerszintű problémáira világított rá.
A nő korábban zaklatásért jelentette fel a férjét, mert az életveszélyes fenyegetést küldött neki, a feljelentést azonban elutasította a rendőrség.
A volt férj a közösségi médiában is posztolt arról, hogy vannak lőfegyverei. A nő nagyon aggódott amiatt, hogy a lakásban is van belőlük.
Az ügyészség kezdeményezte az ír férfi letartóztatását és már minősített emberölés miatt nyomoznak.
A férfi a rendőrség szerint álcázta magát, úgy ment vissza a lakásba, ahol a volt feleségét holtan találták.
Tízlakásos luxustársasházat és mélygarázst építenek az V. kerületi Gerlóczy utca 3. szám alatti telken – értesült a HVG. A beruházás helyszínén lévő épület 92 százalékát korábban több részletben értékesítette az önkormányzat, az összbevétel pedig 55,6 millió forint volt. Azóta többször is gazdát cserélt az ingatlan, a mostani tulajdonosok pedig azt állítják, ők már a szabad piacról, közvetítőn keresztül jutottak hozzá. A területen 2,5 milliárd forintos fejlesztést terveznek.
Az Alkotmánybíróság szerint nem kisajátítás az, hogy az egyik önkormányzattól egy másiknak adnak át közterületet.
A kivitelező nem válaszol a kérdésekre, miközben sorra kapja a bírságokat az önkormányzattól.
Piaci alapú bérbeadásról döntött elvileg a fideszes többség az V. kerületi önkormányzat szakbizottságában, mégis elég kedvezményesnek tűnik a díj.
Azért dolgozna Bródy-Farkas Anita, hogy az V. kerületben rejlő lehetőségek valóban megvalósuljanak, és ne elszalasztott alkalmak legyenek.