A Hatvan-Szolnok vonalon pedig gázolás miatt kell számítani jelentős késésekre.
Rákos és Pécel között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, mert felsővezetékhiba miatt letört két vonat áramszedője – írta közleményében a Mávinform. A miskolci fővonalon ezért vasárnap délután 30-60 perccel hosszabb menetidőre, járatkimaradásokra kell számítani.
Tájékoztatásuk szerint az Egerből 11:08-kor a Keleti pályaudvarra indult IR87-es Agria InterRégió (IR 545) vonat áramszedője megsérült, ezért csak Akadémiaújtelepig közlekedett, utasai a következő S80-as vonattal (3035) utazhatnak tovább.
A Gödöllőről 13:16-kor a Keleti pályaudvarra indult S80-as vonat (3175) áramszedője is megsérült, ezért csak Rákoscsaba-Újtelepig közlekedett.
Emellett jelentős késésekre kell számítani a Hatvan-Szolnok vonalon is, mert a vonat elgázolt egy embert Jászberénynél. A baleseti helyszínelés miatt Pusztamonostor és Jászberény között nem járnak a vonatok.
A Volánbusz a fennakadás végéig Hatvan-Jászberény-Szolnok között valamennyi menetrend szerinti járatán elfogadja a vasúti menetjegyeket.
(Címlapképünk illusztráció.)