Sűrű hétfő a parlamentben: Orbán Viktor beszéde nyitotta a tavaszi ülésszakot, elfogadták Novák Katalin lemondását, megszavazták 19 hónap halogatás után Svédország NATO-tagságát, és megválasztották Sulyok Tamás alkotmánybírósági elnököt új államfőnek. A mozgalmas parlamenti nyitónap legfontosabb eseményeit tudósítottuk.
Most érkezett
Ugyan a parlamenti ülés az államfőválasztást követő rövid szünet után az interpellációkkal, az azonnali kérdések és válaszokkal, majd a 4 órás időkeretben megtartott, az életvégi döntésekről szóló vitával késő estébe nyúlóan folytatódik, percről percre tudósításunkat itt lezárjuk. Köszönjük a figyelmet.
A jó hangulatról ma Orbán Viktor gondoskodott:
Pár perc technikai szünet következik az ülésteremben.
Az államfőválasztás ünnepélyes lezárásaként a képviselők elénekelték a Szózatot.
Az elnök kívülállását a hatalmi ágaktól fontosnak tartja - mondta Sulyok Tamás, megállapítva, hogy
jogászként kívánok működni és a kitüntetések, kegyelmezés terén a lehető legszélesebb transzparencia mellett vagyok."
A szuverenitás oszthatatlan, így hazánk sem szuverenitást, hanem hatásköröket adott át az Európai Uniónak – folytatta Sulkyok Tamás, aki szerint "nemzeti alkotmányos identitásunk és népszuverenitáson alapuló államiságunk számomra alapértékek".
"A magyarság európaiság nélkül nem értelmezhető" – állapította meg elnöki beszédében Sulyok Tamás, és mint mondta:
aki magyar egyben aurópai is, de hogy milyen lesz Európa a jövőben azn nemcsak nálunk, hanem 26 másik tagéllaom is múlik."
Azt tudom ígérni, hogy az alkotmányos alapjogok és értékek méltányos kiegyenlítésén fogok munkálkodni – mondta a megválasztott államfő. Azt is ígérte, államfőként a bizalomra, a kölcsönös megértésre épít majd.
Alapvetően és elsősorban a politikából közjogi kérdéseket tudott eddig is és tud ezután is szintetizálni – árulta el Sulyok.