A férfi rendszeresen bántalmazta a nőt, egyik alkalommal olyan súlyosan, hogy az arca a felismerhetetlenségig torzult.
Nem jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Orosz Bernadett bántalmazóját, K. Istvánt a Balassagyarmati Törvényszék – írja a Blikk.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orosz Bernadett és volt barátja – aki a bántalmazások idején tartalékos katona volt – 2018-ban ismerkedett meg. A kapcsolatuk a férfi féltékenysége miatt a kezdetektől konfliktusokkal teli volt. A vád szerint 2019 júniusában egy családi rendezvényen vesztek össze, ahol az ittas férfi a nő fejét a falhoz verte, majd amikor menekülni próbált, kétszer tarkón ütötte. Később a nőt a miskolci otthonában is bántalmazta.
Néhány hónappal később a férfi saját kulcsával ment be hajnalban a nő házába, felébresztette, összevesztek. Akkor is többször, nagy erővel arcon ütötte.
2019 novemberében a pár egy bujáki üdülőben vett részt egy rendezvényen, ahol vacsora után a szobájukban az ittas férfi egy újabb veszekedés közben újra megütötte a nőt, aki ezért kizárta. A férfi azonban rátörte az ajtót és hosszasan bántalmazta. Orosz Bernadett egyszer tudott kiszabadulni a szobából, hogy segítséget kérjen, a férfi azonban utánament és visszacibálta. A bántalmazásnak végül a rendezvény résztvevői vetettek véget, miután meghallották a nő segélykiáltásait.
Orosz akkor az arcán és a fején zúzódásos és töréses, nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, ám a támadás erejére, a támadott területekre, valamint a bekövetkezett sérülésekre figyelemmel fennállt a lehetősége az életveszélyes sérülések keletkezésének is.
Erről a támadásról Orosz a Facebook-profilján tett közzé néhány képet, amelyekhez azt írta, hogy volt barátja kis híján halálra verte. Ennek ellenére a támadót akkor még elengedték. A bejegyzés miatt a férfi ötmillió forintra perelte – nem hozhatta volna nyilvánosságra a nevét és a személyes adatait –, így a nőnek hamarabb kellett a bíróságra mennie rágalmazás miatt, mint azért, mert súlyosan bántalmazták.
Korábban az ügyészség a bántalmazással vádolt férfira három és fél év letöltendő börtönt kért. A tavaly novemberi tárgyaláson Orosz Bernadett nem bírta végighallgatni a férfi ügyvédjének védőbeszédét, amelyben azzal érvelt, hogy a bántalmazás jogi kategória, de hogy mi volt a bántalmazás következménye, az orvosi szakkérdés, azt sem jogászok, sem kívülállók, sem maga a sértett nem jogosult megítélni.