Itthon hvg.hu 2023. november. 14. 22:08

Húsz katonát küld a kormány az Iszlám Állam ellen harcolni

Irakba megy a magyar kontingens a terrorszervezet elleni koalíciós hadműveletekben részt venni, és ott is marad 2025 végéig.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kormány nevében kedden késő éjjel benyújtotta az országgyűlésnek a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról szóló határozati javaslatot.

Eszerint a kormány javaslatára az Országgyűlés hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Magyar Honvédség az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletek elősegítése érdekében, partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, valamint csapatkísérő feladatoknak az Iraki Köztársaság területén történő ellátására egy, legfeljebb 20 – váltási időszakban 40 – fős, a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingenst állomásoztasson 2025. december 31-ig.

Nemrég a közép-afrikai Csádba küldött hasonló előterjesztésre ennél jóval több katonát a Honvédség:

 

Magyar katonák mennek a közép-afrikai Csádba „harctéri mentornak", de valójában hét ország területén is harcolhatnak

Nem tudni, mi áll a csádi államfő „meghívólevelében", mindenesetre megvan a parlamenti jóváhagyás a magyar katonai kontingens közép-afrikai missziójára. Ez alapján a 200 magyar katona a Csáddal határos másik hat országban - Líbiától Szudánon át Nigerig - is „katonai feladatokat végezhet."

Hirdetés