Az intézmény igazgatója továbbra is tagadja, hogy pénzért vettek volna fel gyengébb teljesítményű diákokat.
Még idén januárban a Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, egy, a Metropol által közzétett hangfelvétel miatt, amelyen az hangzik el, hogy a budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója, Moss László és a gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője, Kálmán Gábor pénzért vehettek fel olyan diákokat az iskolába, akik pontszámuk alapján nem tudtak volna bekerülni.
A rendőrség nyomozást rendelt el az Eötvös Gimnáziummal kapcsolatos vesztegetésgyanú ügyében
Már a rendőrség is nyomoz az Eötvös József Gimnáziummal kapcsolatban kirobbant vesztegetésgyanú ügyében, amellyel kapcsolatban hangfelvételek kerültek ki a sajtóba.
Az iskola a botrány kirobbanásakor közleményben cáfolta az állításokat.
„Az ügy kapcsán eddig semmiféle információt nem kaptam, senki nem keresett meg. Továbbra is fontosnak tartom azonban megjegyezni, hogy részemről nem történt törvénytelenség”
– fogalmazott kedden az iskola igazgatója a Magyar Nemzet megkeresésére.