Domány András
Szerzőnk Domány András

Kiderült mi a kormányzat célja az új állami céggel, az Air Hungary Zrt.-vel.

Hallgat a kormányzat egy új, pár hetes vállalkozásról, amely talán szerephez jut a Budapest Airport visszavásárlása után a repülőtér üzemeltetésében, vagy a Rolls-Royce elektromos hajtóműs kutatás-fejlesztési programjában, amit az állam milliárdokkal támogat – írta nemrég a hvg.hu.

Az új állami cég létrehozását elsőként egy gazdaságfejlesztési miniszteri  rendelettervezet említette, amely a Külgazdasági és Külügyminisztériumot jelölte meg az Air Hungary Szolgáltató Zrt. tulajdonosi joggyakorlójaként. A hozzá csatolt hatásvizsgálati lap az előterjesztés szükségességét „állami légi közlekedési szolgáltató kompetencia központ létrehozásával” indokolta.

Ez akkor még csak tervezet volt. A hétfő esti Magyar Közlönyben azonban megjelent Nagy Márton miniszter erről szóló rendelete, vagyis jogszabály lett belőle, amely keddtől hatályos.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.