Itthon hvg.hu 2023. október. 31. 12:58

Szijjártó: Van egy ötödik magyar származású túsza is a Hamásznak

A külügynek az elrabolt egyik hozzátartozója jelezte, hogy mi történt.

Izrael háborúban
Friss cikkek a témában

Újabb, a Hamász terrorszervezet által Izraelből elrabolt magyar állampolgárságú túszról számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter,

miután meghallgatta őt az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága. Szijjártó azt mondta, az eltűnt személyről annak egyik hozzátartozója értesítette a Külügyminisztériumot.

A KKM korábban négy elrabolt, magyar állampolgárságú személyről tudott, köztük van két gyermek is. A Szijjártó által kedden bejelentett túsz felnőtt.

A miniszter cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a Hamász október hetediki terrortámadásának, illetve az azóta tartó háborúnak lenne magyar áldozata is. Azt mondta, az az ember, akiről a sajtó magyarként írt, valójában csak magyar felmenőkkel bírt, viszont ő maga nem volt magyar állampolgár.

A külügyminiszter röviden beszélt arról a 15 magyarról is, akik jelenleg a Gázai övezetben vannak. Azt mondta, utoljára tegnap tudtak mindannyiunkkal beszélni. Mint mondta, az egyiptomi külügyminiszterrel megbeszélte, így jogi akadálya nincs, hogy amikor lehetőség lesz rá, a Gázában lévő magyarok Egyiptom felé el tudják hagyni az övezetet.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.