Itthon hvg.hu 2023. szeptember. 28. 13:00

Hadat üzent az állandó lezárásoknak az I. kerület polgármestere

A túl gyakori események a lakók pihenését lehetetlenítik el V. Naszályi Márta szerint.

Felülvizsgálja a fővárosi közgyűlés az önkormányzati tulajdonú területeken rendezett sporteseményekre vonatkozó szabályokat – írta Facebook-oldalán V. Naszályi Márta első kerületi polgármester. Mint írja, amikor egymást követő több héten keresztül ugyanazokon a területeken rendeznek meg különböző eseményeket, az már a lakók pihenését és életét jelentősen megnehezíti és egy-egy kerület élhetőségét is negatívan befolyásolja.

Példaként az augusztus 20-i eseményeket és a futóversenyeket hozta, de hangsúlyozta, külön-külön egyik létjogosultságát se szeretné megkérdőjelezni és tisztában van vele, hogy az első kerületnek ezekben sokszor kiemelt szerep jut, de túlzásnak érzi, hogy az elmúlt két hónapban gyakorlatilag minden hétvégén jelentős lezárások voltak.

V. Naszályi javasolta a közgyűlésnek, hogy azonos helyszínen lehetőség szerint két hónapon belül ne zárjanak le közterületet futóverseny céljából. Ezenfelül indítványozta, hogy a szabályozást módosítsák úgy, hogy az lehetővé tegye, hogy két hétvégi rendezvény vagy futóverseny között legalább két szabad hétvége teljen el. „Nagy örömömre a fővárosi közgyűlés egyhangúlag támogatta a kezdeményezésemet és ennek megfelelően fog változni a szabályozás” – zárja bejegyzését.
Hirdetés