Főleg az igazságügyi reform végrehajtásáról érdeklődnek Brüsszelből.
Kilenc kérdést tett fel az igazságügyi reform végrehajtásáról magyar kormánynak az Európai Bizottság egy hétfőn elküldött levélben – tudta meg a Népszava. Ebben arról érdeklődtek, Budapest hogyan hajtja végre a kohéziós támogatások nagy részének elfogadásához szükséges elfogadott törvényeket.
A Bizottság a válaszok függvényében fogja értékelni a magyar hatóságok teljesítményét: ha kedvező minősítést ad, akkor néhány hónapon belül elindulhatnak a kifizetések a hét évre mintegy 22 milliárd eurót tartalmazó kohéziós borítékból.
A levélről korábban szintén beszámoló Szabad Európa úgy tudja, hogy többek között a Kúria ügyelosztási rendszere és a bírói önigazgatás fórumaként működő Országos Bírói Tanács (OBT) erőforrásainak biztosítása érdekli Brüsszelt, mielőtt áldásukat adják a nagyjából 12,7 milliárd euróhoz való hozzáférésre. Azért csak ennyihez, mert az összeg fennmaradó részét egyfelől a hazánkkal szemben folyó jogállamisági mechanizmus keretében blokkolta az EU, a másik részének felszabadításához pedig további három horizontális feljogosító feltételnek (szexuális kisebbségek jogai, migráció és tudományos élet szabadsága) kellene megfelelni.
A Szabad Európa úgy tudja, a bizottságnak komoly kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az eddig benyújtott magyar anyag elégséges lesz a boldogító igenhez, ezért további garanciákat és részleteket várnak a kormánytól. Jellemző példa az OBT már említett költségvetési függetlenségének kérdése. A lap szerint a magyar fél a kérdést elintézte azzal, hogy elküldték a költségvetési törvényt, amelyen belül egyetlen sorban van leírva, hogy a bírói testület büdzséje 2024-ben az eddigi duplájára nő.
Az OBT leköszönő elnökével és szóvivőjével nemrég a HVG is készített interjút:
A jogállam kötelez: az OBT megerősödött, a vezetői mégsem indulnak újra - páros interjú
Az Országos Bírói Tanács érdemi hatásköröket szerzett az EU-val kötött kormányzati megállapodás jóvoltából a nyáron, pont mikor tagjainak hatéves megbízása véget ér. Mi a választás tétje, mit szólnak a befolyásolási kísérletekhez, és miért zárják ki az újraindulást? Matusik Tamás OBT-elnököt és a szervezet szóvivői feladatait is ellátó tagját, Abért Jánost kérdeztük.
A levél elküldése egyben azt is jelenti, hogy a válaszok megérkezéséig nem ketyeg az óra, ha a kormány októberben megadja a szükséges válaszokat, a bizottság befejezheti az újraértékelést. Ezt követően még két hónap áll rendelkezésre a benyújtott számlák kifizetésére. Ha ez így történne, akkor – pozitív elbírálás esetén – legkorábban valamikor jövő év elején nyílhatnak meg a pénzcsapok.