Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 17. 16:23

Békéscsabai késes gyilkosság: előbb többször a lábán, majd a testén szúrta meg a bokszválogatott volt edzőjét a támadó

Az elkövetőt a dulakodás kezdetén Szabó Sándor kétszer állba vágta, és földre küldte. A fiatal ezután vette elő a bicskáját.

Új részleteket közölt a békéscsabai késes gyilkosságról a Békés Vármegyei Főügyészség. Csütörtök délutáni közleményük szerint a kedd esti tragédiában a következőképp zajlott le a Szabó Sándor halálával végződő dulakodás:

Az összefeszülés során Szabó kétszer is állba vágta a 27 éves érdi fiatalt, aki ettől a földre került. De folytatta: zsebéből ülve elővette a bicskáját, kinyitotta, majd azzal többször lábon szúrta Szabót. A dulakodás ismét állva, majd később a földön folytatódott, és ekkor az érdi férfi több alkalommal testszerte megszúrta a sértettet. Az áldozat a helyszínen eszméletét vesztette, majd a kórházba szállítását követően meghalt.

A terhelt esetében a főügyészség álláspontja szerint a letartóztatás több különös oka is fennáll, így egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye, figyelemmel a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetés nagyságára, valamint a bizonyítás manipulálásának veszélye. A nyomozási bíró az ügyészségi közlemény szerint pénteken dönt a kényszerintézkedés tárgyában.

A gyilkos kedd este elmenekült a tett színhelyéről, szerda reggel viszont feladta magát. Áldozata, Szabó Sándor fiatalon versenyszerűen bokszolt, 2000-ben pedig muaythai magyar bajnok lett. 1993-ban sportoktató, majd 1996-ban edzői végzettséget is szerzett, három éven át volt a magyar ökölvívó-válogatott edzője, 1997-2009 között pedig a kick-box-válogatott ringes szakágának edzője. Ő alapította a békési Elit Szabadidős Küzdősport Klubot.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?