Itthon hvg.hu 2023. július. 06. 11:18

Hadházy megkérdezte Orbánt, hogy miért honvédségi géppel jár vakációzni, de a kormányfőnek csak személyeskedésre futotta

A videón is látható jelenetet a képviselő úgy kommentálta, hogy „a miniszterelnök percekig csak zavartan, félkegyelmű módjára röhögcsélni tudott”.

Hadházy Ákos, kihasználva az alkalmat, hogy az Alkotmánybíróság új tagjairól döntő keddi titkos szavazás idejére a parlament egy folyosójáról a képviselőkön kívül mindenkit kizártak, köztük Orbán Viktor sajtóelhárítóit is, odament a kormányfőhöz, és feltette neki azt a kérdést, hogy ki adott utasítást arra, hogy a honvédségi repülő Egyiptomból hazafelé egy ezer kilométeres kerülőt tegyen Pisába.

Ez még márciusban történt, akkor Hadházy feljelentést is tett hivatali visszaélés miatt, ugyanis a kitérő 3-3,5 millió forint pluszköltséget jelentett az adófizetőknek. Ugyanakkor a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint ez csupán egy technikai landolás volt, bár a megkérdezett légi közlekedési szakértő szerint a technikai landolás követelményeinek egyáltalán nem felelt meg a honvédségi gép pisai leszállása.

De mit gondol erről maga Orbán? Nos, ez nem derült ki, ugyanis a miniszterelnök válaszadás helyett többek között Szijjártó Péter szolgálatkész segítségével inkább egy lepukkantabb kocsmai életképet improvizálva Hadházy vélelmezett sunyiságán kezdett heherészni. Hiába tette fel az ellenzéki politikus újra és újra a kérdést, a legtöbb, amit a miniszterelnökből ki tudott szedni, hogy szerinte nem ez az érdekes, hanem az, hogy Hadházy „mindig hazudozik, mindig sunyi, mindig sompolyog, mint egy rossz róka, komolyan mondom, egy szőrét hullató rossz vidéki róka”.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.