A korábban egyszer már életfogytiglanra elítélt férfi – feltételes szabadlábra helyezése közben – égésgyorsító folyadékkal öntötte le a sértettet, majd meggyújtotta.
Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét, melyben különös kegyetlenséggel és különös visszaesőként elkövetett emberölés miatt tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek egy korábban egyszer már életfogytiglanra elítélt férfit.
A férfi a Soós-banda tagjaként többek közt egy rendőrt is megölt, ezért már korábban életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. A jelenleg 64 éves elkövető ellen újabb emberölése miatt a Fővárosi Főügyészség 2021 májusában emelt vádat.
A mostani ítélet szerint a férfi – miután a korábbi életfogytiglani büntetéséből feltételesen szabadlábra helyezték – hajléktalan életmódot folytatott Budapesten. 2008. augusztus 10-én este egy XII. kerületi kiserdőben együtt vacsorázott egy másik hajléktalan férfival, konfliktus alakult ki köztük, ezért az elkövető égésgyorsító folyadékkal öntötte le a sértettet, majd annak ruházatát meggyújtotta és a helyszínről a közelben parkoló gépkocsijához távozott.
Az áldozat testfelületének mintegy 92 százaléka súlyos égési sérüléseket szenvedett, röviddel a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe. A tűzesetet követően büntetőeljárás nem indult, a bűncselekményről évekkel később szerzett tudomást a hatóság, amikor az elkövető feljelentette magát.
A férfit első fokon a Fővárosi Törvényszék tavaly november 15-én bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel és különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettében, és életfogytig tartó szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárta.
Az elsőfokú ítélet ellen az elítélt és védője felmentésért fellebbezett, ám a Fővárosi Ítélőtábla szerdán az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az elkövető élete végéig fegyházban marad.