Itthon hvg.hu 2023. május. 26. 20:44

Utasíthatták a végrehajtói kar elnökségét, hogy ne mondjon le a Schadl-ügy kitörése után

Egy hangfelvétel alapján valakik utasíthatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökségét, hogy maradjanak posztjukon azután is, hogy megbukott korrupció miatt a kar volt elnöke, Schadl György.

Utasíthatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökségét, hogy ne mondjanak le a Schadl-ügy kirobbanása után – ez egy hangfelvételből derül ki, amit Hadházy Ákos független képviselő hozott nyilvánosságra, és amiről az RTL Híradó is beszámolt.

Semmi nem véletlenszerűen történt az elmúlt másfél évben

– hallható a felvételen, amin feltehetően egy korábbi elnökségi tag beszél arról is, nem indokolták meg nekik, hogy miért csak most kellett visszaadniuk a megbízatásukat. Az is elhangzik, hogy a tisztújításkor kikötötték a választmánynak, hogy kiket kell megszavazniuk:

Elég erőteljesen adták tudtunkra ezen a választmányi ülésen, hogy milyen öt névvel kell kalkulálnunk, és kit szeretnének az elnökségben látni

– hallható még a felvételen. Hadházy Ákos szerint nem ez az egyetlen törvénytelenség az ügyben. Az ellenzéki képviselő feljelentést tesz hivatali befolyással visszaélés miatt.

Az RTL Híradója jelezte, hogy megkeresték az ügyben a végrehajtói kart, és a kormányt is, de nem kaptak választ.

Hirdetés