Itthon hvg.hu 2023. március. 27. 18:12

Nem lett gyanúsított Hadházy az MTVA-blokád miatt

Az ügyészség hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát.

A Magyar Nemzet múlt héten saját értesülésként azt írta, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt gyanúsítottként hallgathatják ki az MTVA-székházhoz szervezett tavaly novemberi akciója miatt. Most azonban kiderült, hogy a Fővárosi Főügyészség nem látta indokoltnak a rendőrség erre vonatkozó kezdeményezését. A 24.hu szerint azt közölték, hogy

a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség hivatalból felülvizsgálta a rendőrség eljárás áttételéről rendelkező határozatát, és az alapján hatályon kívül helyezte a határozatot, mivel megállapította, hogy a mentelmi joggal rendelkező személy gyanúsítotti felelősségre vonásának nem állnak fenn a törvényi feltételei.

Az ügy előzménye, hogy tavaly november 4-re Hadházy „A hazugsággyár blokádja” címmel tüntetést hirdetett meg az MTVA Kunigunda útjai épületéhez. A több ezer főt megmozdító eseményen felszólalt többek között Ungváry Krisztián történész, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Polyák Gábor jogász és Mérő Vera író is. A tüntetés végén fáklyás élőláncot vontak a közmédia székháza köré.

"Nem az az eredmény, hogy most beszámoltak a tüntetésről, hanem ha távozik a hírhamisító" - az MTVA előtt tüntettek

Ungváry Krisztián történész, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Polyák Gábor jogász és Mérő Vera író is felszólalt a Hadházy Ákos által szervezett demonstráción, amelynek végén élőlánccal vették körbe az MTVA Kunigunda útján lévő épületét.

Ezután a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István fordult a hatóságokhoz.

A nyomozó hatóság már a felderítési szakban az eljárás Központi Nyomozó Főügyészséghez történő áttételéről határozott, arra hivatkozva, hogy a mentelmi joggal rendelkező politikus megalapozottan gyanúsítható bűncselekmény elkövetésével, ezért szükséges a gyanúsítotti kihallgatása.

Az ügyészség szerint viszont nem állnak fenn a gyanúsítás törvényi feltételei, ezért nem hallgatják ki gyanúsítottként Hadházyt.

Hirdetés