Itthon Domány András 2023. március. 22. 08:41

Megjelent a rendelet, hogyan lehet a boltokban rovarfehérjét tartalmazó ételt tartani

Domány András
Szerzőnk Domány András

Másoktól elkülönítve, külön jelzéssel kell kirakni a boltokban a rovarfehérjéből készült élelmiszereket.

Megjelent a Magyar Közlönyben Nagy István agrárminiszter rendelete a rovarfehérjét tartalmazó ételről. A szövegben nagy meglepetés nincs, pont azt tartalmazza, amit a hvg.hu a tervezet alapján már egy hónapja ismertetett.

Az ilyen ételre ki kell írni, hogy „Figyelem! Az élelmiszer rovarfehérjét tartalmaz!”, méghozzá legalább akkora betűkkel, mint amekkorával a termék neve olvasható Az ilyen árut „a vásárlók számára elkülönített módon kell kihelyezni”.

Az ennek meg nem felelő csomagolóeszközöket és címkéket még három hónapig szabad felhasználni, addig a hatóság nem büntet érte.

A rendelet nem utal arra, amit a miniszter Vadai Ágnes DK-képviselőnek februárban adott válaszából lehet tudni: mindez nem vonatkozik az eddig is használt és gyakran fogyasztott rovarszármazékokra, a húskészítmények, édességek, lekvárok, italok piros árnyalatáért felelős kárminra, amelyet a bíbortetű nőnemű példányainak szárított testéből állítanak elő, és az édességek, csokoládék, gyümölcskészítmények felületét fényesebbé tevő sellakra, amely az indiai pajzstetű gyantás váladékából készül. A miniszter akkor azt írta: ezek (E120 és E904 jelöléssel) adalékanyagoknak számítanak, ezért az új rendelkezés az ezeket tartalmazó élelmiszereket nem érinti.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.