A nő néhány hónapos gyermekével a kezében járt lopni.
Rendszeresen, a rendőrség szerint 150 ezer forint értékben lopott ruhákat, élelmiszereket és illatszereket egy fiatal nő egy mezőkövesdi üzletből. A police.hu-n azt írják, a nő minden alkalommal néhány hónapos gyermekét a kezében tartva járt a boltba, így eleinte a lopás nem tűnt fel a bolti eladóknak.
A nő végül azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy olyan korábban ellopott ruhákat próbált becserélni az üzletben, amikről az alkalmazottak úgy tudták, hogy még nem is adták el azokat.
A rendőrök kihallgatták a nőt, aki nem tudott magyarázatot adni tettére, hiszen elmondása szerint jól kereső férje mellett nem volt rászorulva a lopásra. Az ügy iratait a rendőrség átadta az ügyészségnek.