A miniszter szerint „ezután is el fogunk menni a falig, ha gyermekeink védelméről van szó”.
A mai napon ellenkérelmet nyújtottam be az Európai Unió Bíróságához a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban
– írta szerda este a Facebookon Varga Judit igazságügyi miniszter.
„Továbbra is kitartunk azon meggyőződésünk, illetve az Európai unió Alapjogi Chartájában foglaltak mellett, hogy az oktatás nemzeti hatáskörbe tartozik, a gyermekek neveléséről dönteni pedig a szülők joga. Ahogy eddig, úgy ezután is el fogunk menni a falig, ha gyermekeink védelméről van szó” – írta a miniszter.
Magyarország ellen még 2021 nyarán indult kötelezettségszegési eljárás azután néhány héttel, hogy az Országgyűlés megszavazta a melegeket a pedofilokat összemosó törvényt. A jogszabályt már elfogadása előtt is rendkívül heves nemzetközi bírálatok érték, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke például egyenesen szégyenletesnek nevezte azt.
Szintén kötelezettségszegési eljárás indult a Meseország mindenkié című könyv miatt, ugyanis a magyar hatóságok a kiadót arra szólították fel, hogy a könyv borítóján tüntesse fel: a kiadvány „a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedést” mutat be.
Varga friss posztjában tett egy homályos utalást is a kormány által gyermekvédelminek nevezett törvény szigorítására is: „az elmúlt hetekben napvilágra került esetek is bizonyítják, hogy nagy szükség van a gyermekvédelmi törvényre, sőt további intézkedések meghozatalára is”.
A gyermekvédelmi törvény szigorításáról itt írtunk bővebben:
Orbán meghirdette, a kormány titkolja, hogyan védenék szigorúbban a gyerekeket
Egy pedagógiai asszisztens elleni nyomozás adta az ürügyet a kormányzati propagandának arra, hogy ismét harcba szálljon a gyermekvédelmi törvény mellett. Orbán Viktor évértékelőjében újabb, minden eddiginél szigorúbb jogszabályokat is ígért, de a jelenlegi helyzetben szavait egyelőre csak fenyegetésnek lehet venni.