Itthon hvg.hu 2023. március. 08. 17:58

Stefano Bottoni: Olaszországban tanuló lányát látogatta meg Orbán Firenzében, a honvédségi gép kitérőjével

Lesifotókból derült ki, hogy Orbán Viktor és Lévai Anikó Firenzében és Velencében is járt néhány napja.

Orbán Viktor egyik lánya Firenzében tanul Erasmus programmal, ezért szállt le ott a honvédség gépe, hazafelé Egyiptomból – írta a Twitteren Stefano Bottoni olasz-magyar történész.

Úgy tudja, Orbán lánya a második félévét tölti kint.

Az ügyről Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is posztolt, akinek a forrásai szintén megerősítették, hogy Orbán lánya most éppen kint tanul, tehát Hadházy is azt feltételezte, hogy a miniszterelnök látogatóba érkezett.

Az út azért keltett ekkora feltűnést, mert – ahogy már említettük – Orbán részben a honvédségi gépet használta.

A miniszterelnök ugyanis február 27-én utazott Egyiptomba tárgyalni az Airbus A319-es típusú honvédségi csapatszállítóval (a delegáció másik két repülővel ment). A gép március elsején indult vissza, azonban már ekkor feltűnt, hogy nem egyenesen Magyarországra jött, hanem egy kisebb kitérővel leszállt Pisában, majd rövid várakozás után elindult Budapestre.

A sajtóhoz pedig néhány nap csúszással eljutottak azok a képek, amik a miniszterelnökről Firenzében készültek. Ezeken Orbán a feleségével, Lévai Anikóval látható. Később – a 444.hu olvasói fotója alapján – Velencébe ment Orbán és Lévai.

A lányuk egyik képen sem tűnik fel.

Hadházy úgy kommentálta, hogy „a kormányfő egy családi program miatt tett kitérőt, ami csak a repülőgép üzemeltetési költségét tekintve legalább 3–4 millió forintba került az adófizetőknek. Hogy pontosan mennyibe, azt továbbra sem hajlandó elárulni a Honvédelmi Minisztérium, inkább játsszák a hülyét, hogy ők nem tartják számon, mibe kerülnek a gépek repült óránként.”

Megkérdeztük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét arról, hogy Orbán valóban a lányát látogatta-e meg Firenzében, de Havasi csupán annyit válaszolt, hogy „Orbán Viktor magánprogramon volt Olaszországban”, a program részleteiről pedig nem tud tájékoztatást adni.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.