Akcióba lendül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája.
„Túlléptek egy megengedett határt?” – ezzel a címmel jelent meg egy hír kedden reggel a police.hu-n. A rendőrség a hírben közölte a nyilvánossággal: már a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja, hogy fenyegettek-e meg orvosokat az ügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban.
A rendőrség közleményéből viszont nem derült ki, hogy pontosan milyen típusú és pontosan kiktől, honnan is érkező fenyegetések után nyomoznak. Ennek azért lenne jelentősége, mert a kormány az utóbbi napokban keményen nekiment az orvosi kamarának: azt állítják, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai eljárást indít mindazokkal szemben, akik aláírják új ügyeleti szerződésüket.
A rendőrség közleményéből pedig csupán annyi derül ki, hogy „több orvos is kapott olyan üzeneteket, melyek a hivatásuk gyakorlásával összefüggésben próbálják – akár fenyegetéssel – befolyásolni döntésüket, a kérdéssel kapcsolatos véleményüket”. Azt viszont a közlemény nem tisztázta, hogy amikor fenyegetésekről írnak, akkor azok a fenyegetések pontosan honnan is érkeztek az említett orvosokhoz.
A Magyar Orvosi Kamara szombaton közölte: senki ellen nem indítottak azért etikai vizsgálatot, mert aláírta volna új ügyeleti szerződését. A kormány viszont mára ott tart, hogy egy olyan törvényjavaslatot vittek be a parlament elé, amivel a kamara jog- és hatásköreit jelentősen megnyirbálnák. Erről itt írtunk bővebben:
Lenullázná a Magyar Orvosi Kamarát a kormány
A tárca elvtelennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a MOK etikai vizsgálattal fenyegeti az ügyeleti szerződést aláíró orvosokat, ezért eltörölné a kötelező orvosi kamarai tagságot és a folyamatban lévő etikai vizsgálatokat egy kormányszervhez delegálná. Csakhogy a napok óta hangoztatott kormányzati vád nem áll meg, a kamara szombaton közölte, nem indított etikai eljárást a szerződés aláírása miatt.