Itthon hvg.hu 2023. február. 20. 10:13

Biztonsági őrök késelték halálra egy szülinapozó társaság egyik tagját Tiszaújvároson, vádat emeltek ellenük

Két másik férfit is életveszélyesen megsebesítettek.

Vádat emeltek három férfi ellen, akik egy tiszaújvárosi szórakozóhelyen halálra késeltek egy férfit – közölte az ügyészség.

A férfiak alkalmi biztonsági őrként dolgoztak a szórakozóhelyen, ahol 2021-ben vitába keveredtek egy négyfős, születésnapot ünneplő társasággal. A veszekedés egy idő után az utcán folytatódott és tettlegességig fajult.

A születésnapozó férfiakat a három biztonsági őr ütlegelte és többször megszúrta. Az egyik férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vádlottak ezután azonnal kocsiba ültek és elmentek a helyszínről.

A három másik ünneplő férfi közül az egyik közvetlenül életveszélyes, a másik közvetetten életveszélyes szúrt sérüléseket szenvedett el, a harmadiknak pedig 8 napon túl gyógyuló szúrt sérülései lettek.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottakkal szemben halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.