Itthon hvg.hu 2023. február. 16. 16:30

Gyerekei szeme láttára késelte meg volt élettársát egy férfi

A nyomozás során kiderült, a férfi együttélésük alatt is bántalmazta volt párját.

Egy fiatal nő tavaly áprilisban az egyik debreceni óvodából tartott haza a gyerekeivel, amikor odalépett hozzájuk a volt élettársa. Vitatkozni kezdtek, majd a férfi elővett a zsebéből egy bicskát, és a gyerekek szeme láttára többször megszúrta a nőt. Ezt követően a támadó sietve elmenekült a helyszínről, mint később kiderült, egészen Budapestig utazott.

A rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellene, amiről ő is tudomást szerzett, ezért jobbnak látta, ha feladja magát. Kezdetben súlyos testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki, ami a nyomozás során emberölés kísérletére módosult. Az orvosszakértői vélemények alapján ugyanis a férfi akár meg is ölhette volna a nőt: a nyakán, a hasán és a karján is többször megszúrta volt élettársát, súlyos sérüléseket okozva ezekkel.

Miután a gyerekek előtt támadta meg a nőt, kiskorú veszélyeztetése miatt is meggyanúsították.

Az eljárás alatt kiderült, a férfi nem először bántotta a nőt, és a korábbi együttélésük során rendszeresen megverte. A gyanúsítás így a kapcsolati erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletével bővült.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?