Varga Judit vasárnap reggel felkelt, ránézett a naptárra, és örömmel konstatálta, hogy január 22-e van. A többség talán észre sem vette alig több mint egy hónapja, hogy az Országgyűlés határozatot fogadott el, amely szerint az addig csak magyar kultúra napjaként megünnepelt dátum (a Himnusz megírásának ma 200 éves évfordulója) hivatalos állami emléknap legyen.

Az elfogadott szöveg szerint „Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye a nemzeti összetartozás egyik fontos sarokköve, a több mint ezeréves magyar államiság nemzeti jelképe”, az Országgyűlés pedig január 22-én szorgalmazza az olyan kulturális rendezvények szervezését, „amelyek megjelenítik Magyarország gazdag kulturális életét, a magyar kultúra megtartó erejét, valamint előmozdítják a nemzeti kulturális hagyományok megőrzését.” Varga Judit ennek megfelelően vasárnap reggel 9-kor posztolt egy képet Kölcseyről, három órával később pedig azt is megmutatta, miről szól neki igazán az ünnep: „ezen a szimbolikus napon kezdődnek a magyar nyelv védelmét szolgáló fogyasztóvédelmi ellenőrzések is, a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget, pár kivételtől eltekintve, magyarul is meg kell jeleníteni.”

Nap nap után: így formálja ünnepeinket saját képére és céljaira a Fidesz

Csaknem tucatnyi ünnepet és emléknapot hozott már létre kormányon a Fidesz-KDNP. Volt, amit csak leporolt, de újakat is kreált. Újrahasznosították a kultúra napját és megalkották az Aranybulláét. Van nemzeti zászlónap, és a Trianon-évfordulókon már a Nemzeti Összetartozás Napját ünnepeljük.

Magyarország igazságügyi miniszterének a magyar kultúra napján ez volt az üzenete a nemzetnek – egy szerkesztett fotó Kölcseyről és egy törvényszöveg arról, hogy márpedig magyarul írsz, ha azt mondom.

Varga értelmezése szerint tehát nemzeti, nyelvi értékeinket 2023-ban a fogyasztóvédelem ápolja, nem az íróink, költőink, zenészeink, színészeink, urambocsá’, a tanáraink.

(Külön mókás egyébként, hogy a tanárkirúgások 2022-ben pont a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban kezdődtek, és a felmondások idén ott folytatódtak.)

Varga Judit sorait ennél mélyebben talán felesleges elemezgetni, azt viszont érdemes felidézni, hogy csupán a közelmúlt eseményeinek milyen sorába illeszkedik be az, ahogyan a magyar kormány minisztere a kultúráról beszél:

• A 2023-as Petőfi-emlékévre 4,5 milliárd forintból készít filmet egy kormánypropagandista, amely aztán el sem készül a Petőfi-emlékévre,
• cserébe ugyanebben az évben elkészül a Helység kalapácsának western-paródiája,
• a korábban emlegetett propagandista pedig úgy félvállról még egy csúsztatásokra épített és nevetségességbe torkolló sorozatot is csinál az Aranybulláról, majd nekiáll a mohácsi csatát is feldolgozni,
• a kurzusfilmek sorába beillő Blokád minden 2022-es díjról lecsúszik,
• Budapest egyik forgalmas környékét pedig beveszi az udvari szobrász gigantikus csodaszarvasa, ami mögé annyi mindent bemagyaráznak, hogy a fővárostól Levédiáig minden józan ember röhögőgörcsöt kap.

Facebook / Varga Judit oldala

Mindez történik 12 olyan év után, amelyben kivéreztették az ország kulturális és művészeti műhelyeit, normává tették a könyvdarálást és a párthű kiadókat, valamint a történeti és nemzeti emlékezet minden elemét egy natfalinos nacionalista vitrinbe pakolták, ahol nem rághatja meg a valóság és a szabad gondolat.

A neomarxisták nem látták jönni

A folyamat azért is riasztó, mert a kultúra az elmúlt évszázadban hatalmas megpróbáltatásokon volt túl, mielőtt a pátoszos hatalom Magyarországon – látszólag e pillanatban – legyőzte.

A társadalomtudományok, s főként a kritikai társadalomelmélettel foglalkozó tudósok a kultúra halálát a fogyasztói és tömegtársadalomtól várták a 20. század első felében. Az 1920-as évektől befolyásos (sokszor neomarxista, pl. a Frankfurti Iskola tagjai) kutatók tucatja követte aggodalommal a tömegkultúra elterjedését; a televízióban és a reklámokban a leegyszerűsödő, egyirányú, injekciós tűként működő indoktrinációt véltek felfedezni. Bár a társadalomtudomány értelemszerűen ezt a politikai közösségek megvezethetősége és irányíthatósága felől vizsgálta, a tömeg- és fogyasztói kultúra megjelenése egyúttal vetette fel a magaskultúra és a hagyományok elvesztésének aggályait.

Harold Lasswell és Paul Lazarsfield a propagandaelmélet megalapozó gondolatai politikai értelemben a mai napig megállják a helyüket, a befolyásos osztályok a kommunikáción keresztül valóban vezérelni tudják a tömegbe rendeződő egyének gondolkodását. Ők ezt a náci Németország példáján keresztül vizsgálták, amelynél a modern propagandagépezetek jóval kifinomultabbak és szerteágazóbbak, az alapelv azonban ugyanaz:

inaktívvá és engedelmessé tenni a társadalmat az adott korra jellemző médiaszféra teljes lefedésével.

Amit azonban a tömegkultúráról, mint az azt megelőzően kultúraként ismert dolgok elpusztítójáról gondoltak a Frankfurti Iskola tagjai, csak részben igazolódott be. Bár tény, hogy a tömegkultúra meghatározó lett a nyugati világban és azon túl is, és Hollywood és a nagy márkák világszerte hasonló irányba terelik a fogyasztók figyelmét és pénzét, nem igaz, hogy az elmúlt száz évben megsemmisült a művészet és az eredetiség. A tőke szabad áramlása, a globális összeköttetés és az új média liberalizálta a kultúrát is: a magaskultúra irodalomtól színházig elérhetővé vált, a művészet ismerete túlterjedhetett az eliteken, új alkotók új műfajokat teremthettek és juttathattak el milliókhoz.

Harold Lasswell

Wikimedia Commons

Mindezek révén az az elképzelés, hogy a tömegkultúra tökéletes passzivitásba sorozza az embereket, nem is valósulhatott meg, hiszen a kultúra az elnyomó politikai és gazdasági közegekben is megtalálta a kritikus tömeget – s mi több, az identitás a 21. században a társadalmak meghatározó, mintsem szőnyeg alá söpört kérdése lett.

Exkluzív társadalom

A kultúra minden félelem ellenére azért nem halt meg a világban mindmáig, mert inkluzív maradt: a 19. század belépési küszöbe eltűnt, az alkotóművészet pedig ezen keresztül gazdagodott.

Magyarországon 2010 óta ezzel ellentétes folyamatok zajlanak a társadalomban, állami diktátum alapján. Kezdetben a politika vált exkluzívvá, a hatalom koncentrációja lehetővé tette, hogy kizárásos alapon lehessen meghatározni, ki vesz benne részt, és ki nem.

Ezt követte a nemzet kisajátítása: azzal, hogy a politikai exkluzivitásra törekvő magyar kormány és körei zászlójukra tűzték a nemzetiség ügyét, módszeresen átalakult és kirekesztő lett a magyarság definíciója, egyaránt szűkült annak a köre, hogy mit értünk magyarság alatt, és kit értünk magyarok alatt. Ami pedig az elmúlt évekre érett be, az az exkluzív kultúra: a politikai és nemzeti ambícióhoz csapódott az új értékek és identitás képzésének a célja, ezzel egyidejűleg pedig anyagilag és szervezetileg kivéreztették a szabad, kritikus alkotói gondolkodást.

Mindhárom fent említett jelenség normális, de legalábbis demokratikus esetben attól erős és működőképes, ha inkluzív.

A politika a tömegrészvételtől demokratikus, a nemzet annak különbözőségétől és folyamatos gazdagodásától erős, a kultúrát a részvétel és a széles spektrum teszi fontossá.

Ha ezeket kivesszük, mindennek az esszenciája tűnik el – és pontosan erre törekszik a magyar kormány. Azzal, hogy az állam erőszakkal (és pénzzel) igyekszik a nemzet egyszerű motívumai alá bevonni a kultúrát is, eléri, hogy főbb politikai céljai ne csak egydimenziós társadalmi üzenetekkel jussanak el híveihez, egyúttal pedig kizárja a művészet lényegét adó kritikusságot is. A NER-ben a kultúra a rend eszköze és a hatalom kiszolgálója, és ahogy nem maradhat politikai és társadalmi ellenállás, úgy az állami kultúra sem tud élni, és közben élni hagyni bármi mást.

Éppen ezért fontos felismerni, hogy amikor a kormány a kultúra fontosságát hangoztatja, valójában a dogmára gondol – ha más nem, erről árulkodik az is, hogy Varga Judit a magyar kultúra napján a magyar nyelv gyakorlásának kötelezettségeiről beszélt.

Irodalmi műsor a magyar kultúra napja és a Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen az Országház Felsőházi termében 2023. január 22-én.

MTI / Bruzák Noémi

Miközben a magyar kultúra szenved, műhelyeit ellehetetlenítették, szabad alkotóit megbélyegzik, intézményeit nem mentik ki a rezsiválságból, és sorra zárnak be, addig a kormány nemzeti elképzelései virágoznak, mert összenőttek egy kézi vezérlésre és propagandára építő hatalommal.

A magyar kultúra tehát a 2023-as Magyarországon nem Kölcsey vagy Petőfi, akiknek az írásai önreflexióra ösztönöztek és szabad elméket fegyvereztek fel gondolatokkal –

a magyar kultúra az, hogy a könyvtárra magyarul van kiírva, hogy zárva.