Itthon hvg.hu 2023. január. 12. 16:02

A bucsai tömegmészárlás helyszínéről jelentkezett Karácsony Gergely

Az egy évvel ezelőtti tömegmészárlások helyszínére érkezett Karácsony Gergely főpolgármester szlovák, cseh és lengyel kollégájával.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Karácsony Gergely szerdán érkezett Kijevbe Vitalij Klicskó ukrán főpolgármester meghívására. Csütörtökön már az egy évvel ezelőtti tömegmészárlások helyszínéről, Bucsából jelentkezett be.

„Ott vagyok, ahol több száz fegyvertelen embert mészároltak le, majd ásták el őket, például annak a templomnak a kertjében, amelyben állok. Előtte egy gyermekkórházban jártam, ahova többek között háborús traumák miatt kerülnek kicsi gyerekek. Majd egy olyan kórházba látogattunk el a visegrádi négyek főpolgármestereivel, ahol hadirokkantakat ápolnak" – számolt be a látogatás állomásairól a főpolgármester.

Arról is beszélt, hogy a mostani háború a jó és rossz harca, illetve üzent azoknak, akik elveszítették az erkölcsi iránytűjüket. Nekik azt ajánlotta, menjenek el Bucsába és nézzenek a túlélők szemébe, illetve beszéljék meg a kérdést „a helyi pappal, akinek át kellett élnie, hogy a templom végéből tömegsírt csináltak".

 

Miért rettegnek az ukránok ott is, ahonnan már elűzték az oroszokat? - Földes András filmje Kelet-Ukrajnából

A félelem légköre mérgezi a felszabadulás örömét, tapasztaltuk az éppen csak felszabadított Kelet-Ukrajnában. Vajon joggal börtönözték be a fiatal anya rendőr férjét? Miben hasonlít a magyar kormány és az ukrán oroszbarátok véleménye? Az orosz fennhatóság olyan nyomokat hagyott, ami miatt az emberek egymás ellen fordulnak, mondták el a helyiek.

Hirdetés