Itthon hvg.hu/MTI 2023. január. 06. 16:59

A Kínai Kommunista Párt új igazgatójának kinevezéséhez gratulált Szijjártó Péter

A magyar külügyminiszter hivatalos levelében nem felejtett el megemlékezni Magyarország keleti nyitási politikájáról sem.

Magyarország egyértelműen érdekelt Kína és az Európai Unió közötti, kölcsönös tiszteleten alapuló „észszerű együttműködésben” – többek között ezt írta Szijjártó Péter abban a pénteki levélben, amit újonnan kinevezett kínai külügyi vezetőknek címzett.

A magyar külügy szerint Szijjártó Csin Kangnak azért gratulált, mert előléptették Kína új külügyminiszterévé, Vang Jinak (a korábbi kínai külügyminiszernek) pedig azért, mert kinevezték a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottsága főhivatalának igazgatójává.

Szijjártó a kínai külügy új vezetőjének írt levelében hangsúlyozta, hogy Kína és Magyarország jelenleg minden eddiginél erősebb kétoldalú kapcsolatokat ápol, és mérföldkőnek számító fejleményként utalt Magyarország keleti nyitási politikája, az "Egy övezet, egy út" kezdeményezésre, illetve a Kína, valamint Közép- és Kelet-Európa országai közötti együttműködésre is. Kiemelte a két ország közti átfogó partnerséget, valamint a kitűnő gazdasági és pénzügyi együttműködést és a közvetlen légi járatok helyreállításának jelentőségét is.

A levél szerint a magyar külügyminiszter reméli, hogy mihamarabb találkozhat személyesen is Csin Kanggal, de arra nem tért ki, hogy Magyarországra várná-e inkább az új kínai kollégáját, vagy ő utazna szívesebben az ázsiai országba.

Ahogy arról korábban a hvg.hu beszámolt, Kína január 8-ától enyhíti utazási korlátozásait. A Covid terjedése miatt az EU minden tagállama számára javasolta a Kínából érkezők szigorú tesztelését, de a magyar Nemzeti Népegészségügy Központ egyelőre nem árulta el, hogy szigorítják-e a kínaiak beutazását a koronavírus miatt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.