Itthon HVG Könyvek 2022. december. 06. 11:57

A pedagógusok kétharmada polgári engedetlenségbe kezdett az Ady Endre Gimnáziumban

Tiltakoznak a tanárok elleni retorziók ellen, és elfogadhatatlannak tartják, hogy a nemzet napszámosaiból a nemzet „söpredékeivé” nyilvánították őket.

Jogaikat követelő tanárok
Friss cikkek a témában

Felháborodásunknak adunk hangot a közelmúltban kollégáinkat ért aránytalan retorzió miatt, és szolidaritást vállalunk velük. A mai napon tantestületünk jelenlevő tagjainak 70 százaléka polgári engedetlenségbe kezd

– közölték az iskola tanárai kedden.

A közleményükben leszögezik, az oktatásban békére van szükség, elutasítják az erőből való politizálás minden formáját. „Érdemi, valós eredményeket felmutató megbeszélésekre, szakmai tárgyalásokra van szükség az oktatásügy szereplői között. Visszautasítjuk a társadalom befolyásolását és félrevezetését a tanárok ellen különböző álságos felmérések („Kréta kérdőív”) kitöltetésével” – tették hozzá.

A pedagógusok szerint évek óta próbálják felhívni a figyelmet az oktatásügy helyzetére, de érdemi választ nem kaptak a felvetéseikre. „Mindeközben szomorúan tapasztaljuk, és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a nemzet napszámosaiból a nemzet 'söpredékeivé' nyilvánítottak minket” – írják.

Hónapok óta tiltakoznak a pedagógusok és a diákok a kormány oktatáspolitikája és a tanárok kirúgása ellen. Csütörtökre a szakszervezetek országos sztrájknapot hirdettek, az Egységes Diákfront pedig arra kéri a diákokat, a második órában ülősztrájkkal fejezzék ki szolidaritásukat.

Hétfőn több iskolában is tiltakoztak, a Belügyminisztériumnál pedig tanárok, diákok és szülők tüntettek. Kedd reggelre a tankerületeket érte meglepetés:

Meglátogatták a „krampuszok" a tankerületi központokat

Kedd reggel meglepetés várta a tankerületek dolgozóit.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.