A pedagógusok kétharmada polgári engedetlenségbe kezdett az Ady Endre Gimnáziumban
Tiltakoznak a tanárok elleni retorziók ellen, és elfogadhatatlannak tartják, hogy a nemzet napszámosaiból a nemzet „söpredékeivé” nyilvánították őket.
Tiltakoznak a tanárok elleni retorziók ellen, és elfogadhatatlannak tartják, hogy a nemzet napszámosaiból a nemzet „söpredékeivé” nyilvánították őket.
A válaszban mindössze annyi tellett, hogy felsorolja a Fidesz kommunikációját
Tollat ragadott a pénteki tüntetés után.
Hivatalosan a kormány február 11-i sztrájkrendelete ellen tiltakoznak, azonban jóval mélyebb problémákról is vallottak kameránk előtt kedden az engedetlenségben részt vevő pedagógusok, valamint az őket támogató szülők.
A demonstráción öregdiákok, gyerekek és szülők is jelen voltak, akik elégedettek voltak a gimnáziumot 23 éve igazgató tanárral, ám helyére egy fideszes politikust neveztek ki.
Négy éve a legmagasabb állami elismerés, most pedig a legnagyobb megalázás az osztályrésze – történet a helyi önkényről.
Sok volt a probléma a debreceni iskolában, ezért nem maradhatott az eddigi igazgató.