Sajtótájékoztatót tartott a rendőrség a délelőtti iskolai késelésről.
Késsel támadt osztálytársára egy középiskolás a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban hétfőn délelőtt. Az iskola közleménye szerint a támadásnak, amely reggel 9 óra 20 perckor történt, semmilyen előzménye nem volt.
A rendőrség délutáni sajtótájékoztatója szerint hat perccel később kaptak bejelentést arról, hogy egy diák megszúrta az osztálytársát. A támadót az iskolában elfogták, emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást. Megtagadta a vallomástételt.
A sérült fiút kórházba vitték, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Csécsi Soma szóvivő tájékoztatás szerint a támadó többször szúrta meg az osztálytársát a nyaka táján. A nyomozók a táskája átkutatásakor kalapácsot és ollót is találtak.
Az egyik szülő a Telex munkatársának a helyszínen azt mondta: a gyerekétől úgy tudja, hogy a 11. osztályban történt a késelés, a többi osztályban a gyerekeket bezárták a termükbe a pedagógusok.