Stelbaczky Tibornak akkor lehetett elege, amikor a hatodik szankciós csomag blokkolását kérte tőle Orbán Viktor egy nappal azután, hogy megállapodtak arról az EU állam- és kormányfői.
Novák Katalin köztársasági elnök felmentette tisztségéből a távozását júniusban bejelentett Stelbaczky Tibor nagykövetet Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének vezetése alól, és utódjául Ódor Bálintot nevezte ki.
Bár a diplomáciai kinevezéseket és felmentéseket többnyire sok hónapos késéssel közli a Magyar Közlöny, ez az augusztus 17-én kelt és az illetékes Varga Judit igazságügyi miniszter által 22-én ellenjegyzett államfői döntés már az augusztus 31-i hivatalos lapban megjelent.
Mint a hvg.hu júniusban az EUrologus értesülése alapján beszámolt róla, a diplomata lemondásakor az lehetett az utolsó csepp a pohárban, amikor Orbán Viktor arra utasította, hogy blokkolja a hatodik uniós szankciós kört Oroszország ellen (benne Kirill pátriárka kitiltásával), egy nappal azután, hogy arról megállapodtak az EU állam-, és kormányfői.
Az utód, Ódor Bálint szintén hivatásos diplomata, Svájcban végezte a középiskolát és az egyetemet, 2010 és 2014 között a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, majd Magyarország kanadai nagykövete volt, később a kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós nagykövet.
A diplomáciai személyi változások között érdekes még, hogy távozott tisztségéből a 75 éves Mikola István egykori (2000–2002) egészségügyi miniszter, aki 2018-ban lett ausztráliai nagykövet. Korábban az OECD-nél képviselte Magyarországot, majd 2014-től a Külügyminisztériumban volt biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár. Ez a személyi hír 2021. októberi keltezést visel, de csak most tették közzé. Utódot azonban még mindig nem neveztek ki, a canberrai képviseletet honlapja szerint, Haszonics Diána ideiglenes ügyvivőként vezeti.
(Címlapképünkön Ódor Bálint látható.)