A Fidesz kommunikációs igazgatóját a Heti TV kérdezte.
„Én úgy látom, hogy akik a hídon vannak, azok nem a kata megváltoztatása ellen vagy az eredeti koncepciójához való visszatérése ellen” tüntetnek – mondta a Heti TV-nek Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatóját arról kérdezték: terveznek-e egyezkedni az új katatörvény elleni tüntetőkkel, akik a törvény elfogadása, vagyis kedd óta mindennap az utcára mentek. Legutóbb csütörtök este demonstráltak, amikor a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szervezett tüntetést az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez.
Hollik szerint a tüntetőknek nem a katatörvénnyel van bajuk.
(…) Ők alapvetően tiltakozni akarnak a kormány ellen, és most volt egy lehetőség, amire ráugrottak. Ez háborús időben szerintem nem felelős magatartás. (…) Lehet látni, hogy az összes bukott ellenzéki miniszterelnök-jelölt és képviselő most kihasználta ezt a helyzetet”
– mondta a műsorban.
Hollik szerint Magyarország jogállam, így a törvények betartásával lehet tiltakozni, de szerinte szabálysértésekre „az embereket fölbuzdítani nem helyes”.
Hollikot nem először kérdezték a kata módosítása elleni demonstrációkról: a HírTV műsorában a tüntetések második napján azt mondta, „ez nem olyan nagy tiltakozás”.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában az ellenzékkel kötötte össze a megmozdulásokat.