Az egyik gyanúsított végrehajtó.
Újabb négy embert hallgattak ki gyanúsítottként a Völner–Schadl-ügyben – írja a 24.hu. A lap a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatására hivatkozva azt közölte, hogy az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkárát, Völner Pált és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét, Schadl Györgyöt is érintő korrupciós ügyben a legutóbb meggyanúsítottak közül az egyik végrehajtó.
A portál azt állítja, az illető Schadl György felesége, Schadl-Baranyai Helga, aki Gödöllőn önálló bírósági végrehajtó. Erről a 24.hu szerint többen is informálták a lapot, az érintett és az MBVK azonban nem erősítette meg a hírt, és annak valóságtartalmát a hvg.hu sem tudta megerősíteni.
Az MBVK honlapja szerint Schadl-Baranyai Helga már nem látja el a munkáját, egy másik végrehajtó vette át az állandó helyettesítését. Korábban ő helyettesítette a férjét annak budaörsi végrehajtói irodájában, ám arra a posztra is egy másik végrehajtó került.
A főügyészség tájékoztatása szerint továbbra is ketten vannak letartóztatásban az ügyben, az egyikük Schadl György.
Az ügyészség Völner Pált, Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi helyettesét hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja, szerintük a politikus hosszú időn át, rendszeresen, lényegében fizetésként, alkalmanként 2–5 millió forintot fogadott el Schadl Györgytől. A vádhatóság gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke a többi között azért fizetett, hogy azokat nevezzék ki végrehajtónak, akiket ő támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég.