Itthon hvg.hu/MTI 2022. július. 13. 06:13

Novák Katalin: Ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyermeket

Brazíliában járt a magyar elnök, ahol azt fejtegette, hogy Magyarország olyan a családtámogatásokban, mint a brazilok a fociban.

Az Academia Paulista de Letras rendezvényének vendége volt Sao Paulóban Novák Katalin. A köztársasági elnök arról beszélt: a magyar családpolitika célja visszaadni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét.

Elmondta, hogy a magyar népesség száma 1981 óta minden évben csökken, ezért szükségessé vált ennek megállítása. Ezért vissza kell adni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét, el kellett érni, hogy ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyermeket – mondta az MTI tudósítása szerint. Kiválogatta azokat a demográfiai statisztikákat is, amelyekben jól áll az ország: a házasságkötések száma nagyon nagyot nőtt, mióta a kormány pénzzel támogatja ezt, és a termékenységi arányszám is magasabb, mint 2010-ben volt. Azt már nem emelte ki, hogy a születésszám most is csökken még az előző évhez képest is, és hogy ahhoz, hogy megálljon a népesség fogyása, a körülbelül 90 ezer helyett 135-150 ezer gyereknek kellene születnie évente.

„Brazília a futballban világbajnok, mi a családok támogatásában vagyunk világbajnokok”

– jelentette ki, és itt feltehetőleg nem arra gondolt, hogy miközben a brazil fociban a hagyományok nagyok, utoljára húsz éve sikerült nyerni valamit, és aki sikeres akar lenni, az elmegy az országból már gyerekként. Azt is hozzáfűzte: Magyarországon szeretnék divattá tenni a gyermekvállalást.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy hétfőn megbeszélést folytatott Jair Bolsonaro brazil elnökkel, akivel együtt imádkozott azért, hogy az a háború, amely most Magyarország szomszédságában zajlik, minél előbb véget érjen.

* * * Még mindig elérhető a kamatmentes Babaváró hitel

A gyermeket tervező fiatal pároknak ideális a Babaváró támogatás. A kamatmentes kölcsön pénzügyi előnye a jelenlegi kamatkörnyezetben óriási. Számos feltételt kell teljesíteni a kedvezmény elnyeréséhez, a Bankmonitor Babaváró kalkulátorával bárki leellenőrizheti, hogy megfelel-e ezeknek az elvárásoknak.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.