Itthon hvg.hu 2022. június. 23. 12:25

Megmutatta a teljes nyomozati anyagot, bűnpártolás miatt emeltek vádat egy rendőr ellen

A volt rendőr nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál emeltek vádat egy rendőr ellen, aki ismerősei védekezését segítette egy általa nyomozott büntetőügyben.

A borsodi férfi 2020 áprilisában, egy helyi rendőrőrs körzeti megbízottjaként került egy városi rendőrkapitányság nyomozói beosztásába. A feladatai közé tartozott egy súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőügy nyomozása, amely szerint egy szórakozóhelyen bántalmaztak két férfit.

A beszerzett kamerafelvételek alapján csak azt lehetett megállapítani, hogy az egyik sértettet a szórakozóhely két biztonsági őre kivitte a hátsó bejáraton keresztül, a másik sértettet pedig egy civil ruhás személy kísérte ki, de a bántalmazás a biztonsági kamerák látószögén kívül történt.

A rendőr kihallgatott egy tanút, aki közvetlenül látta a bántalmazást és az elétárt fényképekről felismerte a biztonsági őröket, akik abban részt vettek.

A vádirat szerint a rendőr 2020 május elején felhívta a szórakozóhely biztonsági vezetőjét, akivel korábban biztonsági őrként dolgozott együtt és másnapra egy találkozót beszélt meg vele a kapitányságon, amely során részletesen tájékoztatta ismerősét a nyomozás állásáról, a tanúvallomásokról és az eljárás lehetséges kimeneteléről, valamint megmutatta a lefoglalt kamerafelvételeket is. Ezzel a rendőr azt akarta segíteni, hogy az elkövetőknek lehetőségük legyen a kihallgatásukat megelőzően megismerni a rendelkezésre álló bizonyítékokat és ezzel a büntetőjogi felelősségre vonás alól esetlegesen kimenthessék magukat.

A volt rendőr nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, azonban, ha beigazolódik a bűnössége, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Vádiratában az ügyészség a volt rendőrrel szemben – akinek szolgálati jogviszonya időközben megszűnt – próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.