A férfi ügyét tárgyalás nélkül bírálták el.
Egy 24 éves férfi tavaly áprilisban Újbudán, a Kelenföldi pályaudvarnál és az Etele téren húsklopfolóval törte be több csomag-, illetve jegykiadó automata kijelzőjét, valamint egy hirdetőtábla üvegét. A rongálással összesen több mint 2 millió forint kárt okozott az ügyészség szerint.
Az ügyet tárgyalás nélkül bírálták el, és a rongálóval szemben 2 év börtönbüntetést szabtak ki, ennek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztve – derül ki az ügyészség hétfői közleményéből. A bíróság emellett a férfit – kártérítés címén – összesen több mint 2 millió forint megfizetésére kötelezte.
A büntetővégzés ellen fellebbezésnek nincs helye, azonban az érdekeltek tárgyalás tartását kérhetik.