Itthon hvg.hu 2022. május. 20. 11:52

Letartóztatták a mezőkövesdi focicsapat egyik edzőjét, mert többször is bántalmazta a volt feleségét

A férfi folyamatosan zaklatta a volt feleségét, akit több alkalommal is súlyosan bántalmazott. Amikor halálosan megfenyegette a nőt, akkor a bíróság lépett.

Egy hivatásos tűzoltóként is tevékenykedő, az NB I.-es Mezőkövesd utánpótlás csapatánál dolgozó fociedző többször is durván összeverte a volt feleségét – írja a Blikk.

A cikkben az olvasható, hogy az edző és párja már évekkel ezelőtt elváltak amiatt, hogy a férfi számtalanszor bántalmazta a nőt. A végleges szakítás után is folyamatosan zaklatta telefonon és személyesen is. A lap szerint a kétségbeesett nő nem egyszer a rendőrségtől kért segítséget, mire azonban kiértek a helyszínre, a férfi eltűnt.

Az egyik legsúlyosabb bántalmazáskor a férfi lelökte volt feleségét egy lépcsőn, miután állon rúgta – írja a Blikk. Utoljára már halálosan megfenyegette a nőt a gyereke füle hallatára, a bíróság akkor lépett: a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kérelmének helyt adva már a nyomozati szakban elrendelte a letartóztatását.

A férfi ügyvédje azt mondta, a védence átértékelte a történteket, és rettenetesen bánja, amit tett. Szerinte most már nem kell attól tartani, hogy bántaná a volt feleségét. Azt is hozzátette, elhatározását az is igazolja, hogy a börtönben eljegyezte új kedvesét.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.