A Mindenki Magyarországa elnöksége nem támogatná, hogy a mozgalom párttá váljon, a tagok pedig nem lépnek be a Márki-Zay Péter elnök által alapított Civilek Pártjába – derült ki, miután több elnökségi taggal is beszéltünk.
Nem azért hoztuk létre a Mindenki Magyarországa Mozgalmat (MMM), hogy végül párt legyen, Márki-Zay Péter elnök a pártalapításához közgyűlési hozzájárulás nélkül nem használhatja fel sem a mozgalmat, sem pedig a Kossuth Köröket – mondta Magyar György az MMM elnökségi és alapító tagja a hvg.hu-nak. Az ügyvéd tudomása szerint az elnökségi ülésen a tagok egy kivételével ezt fogják képviselni, mereven elutasítva Márki-Zay terveit. Azt is elmondta, nem fogják hagyni, hogy a mozgalmat amortizálják, illetve
azt sem hagyják, hogy a mozgalmat bárki kisajátítsa.
Magyar azt is elárulta kérdésünkre, hogy arra biztatja a tagság, induljon a május végi tisztújításon az elnöki pozícióért. Azt megjegyezte, hogy akár elnökként, akár más pozícióban, de marad a Mindenki Magyarországa Mozgalomnál – ez nála lelkiismereti kérdés – és dolgozik tovább.
Ugyanakkor Magyar azt is elmondta, hogy szerinte nincs valós konfrontáció, mert a mozgalom egy mozgalom, nem egy párt. Magát
a Civilek Pártja nevet egyébként úgy jellemezte, hogy az egy politológiai abszurditás.
Márki-Zay hétfő reggel közölte a Facebookon, hogy létrehozzák a Civilek Pártját, az ezzel kapcsolatos kérdések végére a Mindenki Magyarországa Mozgalom május végi tisztújításán tesznek pontot.
Magyar mellett a többi elnökségi tag is hasonló módon reagált. Nem híve annak, hogy Márki-Zay Péternek most pártot kellene csinálni – mondta Kész Zoltán az Alfahírnek adott interjújában. A politikus egészen keményen fogalmazott, azt mondta,
van hely a palettán egy új párt, vagy szervezet számára, de azt nem Márki-Zay Péternek kell vezetnie, hiszen ő és az ellenzék is súlyos vereséget szenvedett a választáson.
Lukácsi Katalin is hasonló módon reagált, és ő is kijelentette, hogy nem lép be Márki-Zay új pártjába. Emellette azt is elárulta, hogy lemondott a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagságáról és nem is indul újra a posztért a májusi tisztújítón.
Az Egységben Magyarországért korábbi egyházpolitikai felelőse is elsietettnek tartja a pártalapítást, ugyanakkor azt mondta az Alfahírnek, hogy ismeri azokat, akik ezt tanácsolhatják Márki-Zaynak. Ők azt érzik, most itt van a pillanat, ami különben elvész, mert szerintük sokan várnak valami újra – mondta.
Üveges Gábor, az MMM elnökségi tagja a hvg.hu-nak szintén azt mondta, hogy nélküle indulhat útjára a Civilek Pártja. Szerinte még nem telt el annyi idő a választás óta, hogy levonták volna a konzekvenciákat, ráadásul úgy gondolja, Magyarországnak nincs ideje még egy rossz kísérletre. Szerinte az az egyik legfontosabb hiba, hogy hiányzik az innováció az ellenzék részéről, ahogy fogalmazott, ugyanabból a kottából játszanak 30 éve.
Az MMM szerepéről azt mondta, szeretnék, ha megmaradna annak, aminek létrejött, egy pártoktól független katalizátornak. Azt leszögezte, a tagságuk úgy véli, Márki-Zay Péter pártalapításának függetlennek kell lennie a mozgalomtól.
Király Júlia közgazdász – a kampányban a miniszterelnök-jelölt gazdasági tanácsadója – azt írta a Mandinernek, hogy eddig sem volt se párttag se politikus. „Életem hátralévő részében sem leszek. Maradok egyszerű tanárember” – jelentette ki.
A bejelentés után egyébként elsőként Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő jelezte, hogy nem csatlakozik a párthoz. Azt mondta, szükség lehet egy új pártra, de csak több feltétel teljesülése esetén, megfelelően előkészítve, a kellő időben, és semmiképpen nem egyszemélyes show formájában szabad nekivágni.
Márki-Zay Pétert kerestük telefonon a pártalapítással kapcsolatban, de nem értük el.