Itthon hvg.hu 2022. április. 02. 13:35

Ukrajnai menekülteknek szállást adó ház ablakát dobták be téglával

Tíz kárpátaljai menekültet fogadtak be Ostffyasszonyfán, úgy tűnik, van, akinek ez nem tetszik.

Téglával dobták be Ostffyasszonyfán annak az önkormányzati háznak az ablakát, ahol a háború miatt Ukrajnából elmenekült családot fogadtak be – írja az ugytudjuk.hu. A portál szerint a rendőrség kiemelten kezeli az ügyet.

A közel 800 lakosú Vas megyei faluba március végén fogadtak be Kárpátaljáról tíz embert, köztük gyerekeket.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.