A bíróság figyelembe vette a férfi büntetlen előéletét, idős korát, egészségi állapotát és azt is, hogy munkaviszonya alatt többféle kitüntetést kapott.
A Fővárosi Törvényszék elsőfokon két év – 5 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 1 millió 50 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a 69 éves férfit, akit vesztegetés elfogadásával vádoltak. A bíróság 1 millió 200 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt, és az egykori iskolaigazgatót végleges hatállyal eltiltották az oktatási tevékenység gyakorlásától.
A vádirat szerint a 68 éves férfi 1997 és 2017 között egy budapesti, állami fenntartású, angol–magyar kéttannyelvű iskola vezetője volt. Az intézményben a felvételről, átvételről egyedül az igazgató döntött. A külsős iskolából érkező tanulóknak a két tanítási nyelvű osztályokba történő felvételhez az alapfokú képzésnél írásbeli és szóbeli szintfelmérőt, és közismereti tárgyakból vizsgát kellett teljesíteni, a középfokú képzésnél pedig eredményes nyelvi különbözeti vizsgát kellett tenni.
Több ezer euróval húzta le a külföldi szülőket egy budapesti iskola igazgatója
A 68 éves férfi kihasználta, hogy a szülők nem beszélnek magyarul.
Az igazgató ezzel szemben a 2016/2017-es tanévben pénzt kért azért, hogy a magyar nyelvet nem ismerő külföldi állampolgárok magyar nyelvet szintén nem ismerő gyerekeit az iskola kéttannyelvű osztályaiba felvegye.
A szülők általában tolmács segítségével, személyesen keresték fel az igazgatót, aki az iskola bemutatását követően, a két tanítási nyelvű osztályokba felvételért gyermekenként jellemzően 3000, vagy 4000 eurót kért a szülőktől. A szülők nem tudtak arról, hogy az intézményben a közoktatás ingyenes, úgy tudták, hogy az igazgató által elkért, illetve neki átadott összeg a képzés díja.
A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe a többszörös halmazatot, azt, hogy a vádlott a bűncselekményt kötelességét megszegve és egyben üzletszerűen követte el.
(Címlapképünk illusztráció.)