Az ellenzéki összefogás pártjai eddig szinte csak egymás legyőzésére vásároltak hirdetéseket, az előválasztás óta Márki-Zay Pétert magára hagyták. A közösségi médiában 82 százalékos fölényben van a Fidesz, és Gattyán György is többet költött az áprilisi választási üzenetekre, mint az ellenzék.
Míg a kormánypárt koordináltan költ százmilliókat reklámokra már a hivatalos kampányrajt előtt, a másik térfélen ilyen tudatosság bajosan mutatható ki. Az ellenzéki hirdetések döntő része még az előválasztás idején jelent meg. A Karácsony Gergely mögött álló 99 Mozgalom 367,5 millió forintot, a Demokratikus Koalíció 72 milliót, míg a Momentum 28 milliót költött el a hazai reklámmérésben szereplő médiumoknál, az LMP és az MSZP viszont csak néhány milliót szánt hirdetésekre – igaz, miniszterelnök-jelöltjük sem volt. (Az ÁSZ-bírsággal sújtott Jobbik kizárólag a Facebookon jelenik meg hirdetőként, ott is elenyésző tételben.) Az említett pártok ráadásul nem idén áprilisra, hanem múlt októberre céloztak az ellenzék házi versenyében.
A Márki-Zay Péter kampányát koordináló Mindenki Magyarországa 117 millió forintot költött tavaly év végéig, s ebben az összegben már benne van az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének jövőbe mutató kampánya. A közterületeken is látható offenzívában van a Fideszt szélsőjobbról „támadó” Mi Hazánk: 66 millió forintért tájékoztatták a polgárokat például arról, hogy ők nem értenek egyet a kormány oltási politikájával, és hogy – elnökük, Toroczkai László személyében – már megtalálták a miniszterelnök-jelöltjüket is.
A politikai kalandorként mozgalmat indító Gattyán György pedig 288 millió forintot áldozott arra, hogy mindenkit megzavarjon rejtélyes ambícióival. Az összeg nem tartalmazza a kampány megalkotásának, legyártásának költségeit.
Az ellenzék az előválasztás során egymás ellen kampányolt, míg Gattyán már az áprilisi választásra készült.
A kormánypárt, illetve az ellenzék kampányköltéseit taglaló elemzésünket elolvashatja a csütörtökön megjelenő HVG-ben, illetve a hvg360 felületén.