Itthon hvg.hu 2022. február. 03. 20:44

Süli János: Semmiről nem egyeztettem Schadl Györggyel

A miniszter szerint azért nem beszélt eddig a tárcánál végzett házkutatásról, mert titoktartást kértek tőle.

Schadl-Völner-ügy
Friss cikkek a témában

Semmiről nem egyeztettem Schadl Györggyel, nincs is semmi ilyesmi, ha jól tudom a jegyzőkönyvekben – mondta Süli János tárca nélküli miniszter a 444.hu-nak.

Süli neve felbukkan a Schadl György elleni nyomozati anyagban, Völner Pál az egyik lehallgatott telefonbeszélgetése során említette az egykori fővégrehajtónak, hogy együtt ebédelt Sülivel, aki várja a pályázatát. A korrupciós ügyekbe belebukott államtitkár ekkoriban a nyomozati anyag szerint Schadl egyik cégének próbált pályázati lehetőséget felhajtani egy vízzel működő motor prototípusához.

A miniszter irodájában – illetve még két minisztériumban – házkutatást tartottak. Süli szerint ez nem kifejezett házkutatás volt, hanem csak iratokat kerestek egy céggel kapcsolatban. Erről azért nem beszélt senkinek, mert aláírattak vele egy "titoktartásit". Azt is elmondta, hogy mivel nem volt a cégre vonatkozó iratuk, így úgy vélte, ennek nincs jelentősége.

Völner Pálról azt mondta Süli János, hogy a Parlamentben kollégák voltak és mindenről beszéltek, de azt tagadta, hogy az ominózus vállalkozásról beszéltek volna, a cég nevét sem ismerték szerinte.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt állította szerdán, hogy nem tudott a házkutatásról. Süli a 444-nek szintén hasonló szellemben beszélt, azt mondta, hogy nem közölte a minisztertársaival, hogy házkutatás volt az általa vezetett minisztériumban. „Van nekem sok dolgom, amiről nem számolok be, azért vagyok felelős miniszter” – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.